Mráz Ágoston Sámuel: Orbán garantálja a Fidesz egységét és ha hátralépne az ártana ennek a közösségnek
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója előadást tart az Egyetemek 2030 címmel rendezett konferencián a veszprémi Pannon Egyetemen 2025. március 7-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

A fideszesek nem elbizonytalanodtak, hanem az aktivitásuk csökkent – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a Népszavának adott interjúban.

„Ahogy a Medián is negyedévente publikál nyilvánosan – utoljára márciusban –, úgy mi is így jártunk el” – válaszolta arra a felvetésre, hogy nem azért hallgattak-e olyan hosszú ideje, mert rossz számokat mértek a Fidesz számára. Hozzátette: „egyetlenegy dologra voltunk figyelemmel, a Voks2025 befejezésére, ami a saját korábbi méréseinket támasztja alá. Ha feltételezzük, hogy ezen a szavazáson a kormány biztos támogatói vesznek részt, és 2 millió felett küldték vissza az íveket, akkor az nem a Nézőpont számára, hanem a baloldali intézeteknek kellemetlen. Ők ugyanis a méréseikben 1,6-1,7 millió biztos Fidesz-szavazót feltételeznek, ez a szavazás viszont minket igazolt: stabilan 2 millió felett áll a kormány tábora. Úgy gondoltuk, hogy megvárjuk ezt, és kétségkívül, így most sokkal magabiztosabban publikáltuk újra, azt, amit most is tartunk: A Fidesz stabilan őrzi a tavalyi EP-választáson elért eredményét.”

Mi a valóságot mutatjuk, ez alapján az látszik, hogy az elmúlt hónapokban zárult az olló, a Magyar Péter vezette ellenzéki konstrukció felzárkózott a Fideszhez, ugyanakkor ez a többi ellenzéki párt, és nem a Fidesz rovására történt – mondta saját mérésükről. Azt azért elismerte, hogy „mondjuk” ők hetente készítenek méréseket. De a nem publikált kutatásaikról nem akart beszélni. „Az állításomat, hogy továbbra is a Fidesz vezet, tartom. Azt is állítottam, hogy zárul az olló, nem vezet annyival, amennyivel korábban. És azt is lehet tudni, hogy nemcsak akkor mérünk pártpreferenciát, amikor publikálunk, de számonkérni, hogy a nem publikált kutatásainkban mi van, nem érzem fairnek, még egy újságíró részéről sem” – fogalmazott. Azt azért elmondta, hogy nem látott egyetlen olyan mérést sem náluk, amin a Tisza vezetett volna.

Visszautasította, hogy a Nézőpont kampányintézet lenne, hozzátéve, nem nem is nagyon érti, mit jelent ez. „Azt látom, hogy az értékrendünket, a publikálási döntéseinket és a kutatási munkánkat is bírálják, de ehhez már hozzászoktam. Számomra az a fontos, hogy minőségi munkát végezzünk, semmi más” – mondta. 

Szerinte megvan az esélye, hogy Magyar Péter legyen 2026-ban a miniszterelnök, mivel „egy olyan demokráciában, mint amilyen a magyar, mindig maradhat és távozhat is a kormány”. Azt mondta, hogy méréseik alapján a Fidesz-szavazók aktivitása csökkent, nem elbizonytalanodtak, úgy látja, hogy ez jelenti leginkább a kihívást a Fidesz számára 2026-ra. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy ehhez „ártani nem ártana” ha Mészáros Lőrinc abbahagyná a helikopterezést és a nyilatkozást. Szentkirályi Alexandra csomagtartós videója viszont szerinte sikeres. „Már csak azért is, mert most önnel is erről beszélgetünk” – mondta.

„Azt gondolom, hogy Orbánnak – akinek a támogatásában minden Fidesz-szavazó egyetért – a mostaninál is aktívabban jelen kell majd lennie a kampányban” – fogalmazott a miniszterelnök szerepével kapcsolatban. „Orbán Viktor ennek a politikai közösségnek a közös pontja, ezért nem tartom valószínűnek, hogy ha jövőre nem nyerne a Fidesz, bárki a távozását akarná. Orbán garantálja a Fidesz egységét és ha hátralépne az ártana ennek a közösségnek” – mondta az esetleges hátralépés kapcsán.