
Közigazgatási per indításáról hozott döntést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlésének egyik tagja, az ok az akadémia ingatlanvagyonának 80 milliárdos állami értékesítése.
Az MTA azt közölte, az említett tag kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez a határozat megsemmisítésére. Az akadémia vezetése annyit közölt még, hogy a közgyűlési határozatot „az akadémiai törvénynek és az érvényes jogszabályoknak megfelelően tervezi végrehajtani”.
Az MTA közgyűlése decemberben határozott arról, hogy értékesíti a kutatóhálózat által használt vagyonelemeket az államnak. Az elnökségi előterjesztés erősen megosztotta a szavazókat: 182-en igent nyomtak, 141-en nemet, 17-en tartózkodtak.
Bár az előzetes becslés szerint a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat által használt ingatlanvagyon 130,9 milliárdot ér, a kormány csak 80-at ajánlott érte. Az MTA ezt azzal magyarázta, hogy a kutatóintézeti használat és a törvényi kötöttség értékcsökkentő hatással voltak, így a vételárból le kell vonni az ingatlanokon a tulajdonjog megszerzése óta végzett állami beruházások összegét.