
Két új vakcina sürgősségi felhasználását engedélyezte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet – közölte Müller Cecília országos tiszti főorvos a Reuters hírét megerősítve az operatív törzs hétfői tájékoztatóján
A járvány harmadik hullámának rendkívül dinamikusan emelkedő szakaszát éljük, rendkívüli nyomás nehezedik a kórházakra és a lakosságra is – kezdte Müller Cecília a tájékoztatóját. Közölte, hogy a fertőzések 90-95 százalékáért a vírus brit variánsa a felelős. Nem lassul a járvány, vasárnap 9046 az új fertőzöttet találtak Magyarországon – ismételte meg a reggeli adatokat az országos tisztifőorvos. Elhunyt 189 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 451-re emelkedett. A gyógyultak száma 373 666 fő, az aktív fertőzötteké 188 525. Az elmúlt hétvégén több mint ezren kerültek kórházba, 11 276 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1340-en vannak lélegeztetőgépen.
Müller Cecília felidézte, hogy 1,59 millió magyar ember már megkapta legalább az első oltást, 480 ezer személy a második védőoltást is megkapta. Ennek azért van jelentősége, mert szavai szerint az ország versenyt fut az idővel.
Elmondása szerint a világ minden sarkát felkutatják vakcináért. A tiszti főorvos bejelentette: az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) újabb két vakcinafajtát engedélyezett hazánkban: az egyik a kínai CanSino Biologics oltóanyaga, a másik pedig az indiai Covishield vakcina.
A Covishield, az AstraZeneca/Oxford Indiában gyártott vektorvakcinája, gyakorlatilag megegyezik az AstraZeneca oltóanyagával – mondta. Az előbbit érintő fejleményt a Reuters ma reggel a kínai gyártó cég közleménye alapján már megszellőztette, a magyar hatóság honlapján azonban nem volt nyoma.
Beszélt arról is, hogy az Európai Unió révén folyamatosan érkezik vakcina, ezekre a magyar állam az európai gyártókkal nem kötött szerződést, az Unió intézte a beszerzést – reagált az aktuális hírekre a tisztifőorvos. A keleti vakcinákra viszont külön szerződéseket köt az állam. A járványügyi adatok arra késztetnek, hogy gyorsítsák a beszerzést – magyarázta. Emlékeztetett arra is, hogy vasárnap este 250 ezer orosz Szputnyik vakcina érkezett Magyarországra. Újságírói érdeklődésre elmondta, ezt előbb a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálja meg, később szállítják ki az oltópontokra. Terveik szerint az idősek és a krónikus betegségekben szenvedőknél fogják az orosz vakcinákat felhasználni.
Kitért a kórházak leterheltségére is. Eszerint a legtöbb koronavírus-fertőzöttet, 625 beteget a Semmelweis Egyetemen ápolják. 542 beteg van a Debreceni Egyetem kórházi intézményeiben, Nyíregyházán 537-en, Miskolcon 510-en, a a fővárosi Honvédkórházban 450-en, Székesfehérváron 444-en, a győri Petz Aladár Kórházban 343 vírusfertőzöttet ápolnak. A többi intézményben 300 koronavírus betegnél kevesebben vannak – derült ki Müller Cecília beszámolójából.
Közölte azt is, hogy a szennyvízben mért víruskoncentráció végre nem emelkedett, hanem stagnál, ami biztató hír.
Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezető-helyettese cáfolta azt a hírt, miszerint az egyik áruházlánc dolgozói soron kívül kaphatnak védőoltást. Mint mondta, sem az operatív törzs, sem pedig az Országos Oltási Munkacsoport nem döntött arról, hogy bármely áruház dolgozói soron kívül kaphatnak oltást.