Nádasdy Ádám: Ha kiderül, hogy Magyar Péter patákon jár, én akkor is rá szavazok

Úgy látom, hogy a Fidesz a végét járja, most már mindent be akarnak tiltani, szegény Pride-ot is be akarják tiltani, mintha bárkinek bármit számítana, de még abba is bele akarnak szólni, hogy a sarki fűszeres mennyiért adja az áruját, ez teljesen eszelős. Ilyen marhaságokkal foglalkoznak ahelyett, hogy az ország sorsát tartanák szem előtt – mondta a Kultúrtájban Nádasdy Ádám, költő, nyelvész, műfordító. – Talán a szavazótáboruk egy részét még lelkesítik a betiltások, de elég szomorú, hogy a politikájukat ehhez az igényhez igazítják – tette hozzá.

– Sok reményt fűzök Magyar Péterhez, függetlenül attól, hogy rokonszenves-e vagy sem. Mert egyáltalán nem tökéletes, de ha kiderülne, hogy nem emberi lábai vannak, hanem patákon jár, én akkor is rá szavaznék – mondta Nádasdy Ádám, akivel a londoni életéről, a valódi konzervativizmusról, a nyelv beszélőktől független világáról, az eltűnő Jókairól és a Fidesz által tényezővé emelt homoszexualitásról is beszélgettünk.

A Kultúrtáj műsorát Nádasdy Ádámmal szerda este hét órától nézhetik meg a Magyar Hang Youtube-csatornáján.