Meglepné Nagy Attila Tibor politikai elemzőt, ha Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a helyén maradna azután, amit az 1956-os forradalommal kapcsolatban mondott. Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének viszont szerinte váratlan ajándékot jelentenek Orbán Balázs mondatai. A politikai igazgató Ukrajna és 1956 között párhuzamot vonva gyakorlatilag azt állította: felelőtlenség védekezni a katonai agresszió ellen.
– Teljes értetlenséggel állok Orbán Balázs kijelentése előtt. Ez védhetetlen, de mondhatnám azt is, hogy katasztrofális mondat volt – mondta Nagy Attila Tibor politikai elemző Orbán Balázs 1956-os forradalommal kapcsolatos kijelentéseiről. A miniszterelnök politikai igazgatója a kormánypárti Mandinernek nyilatkozva az alábbi kijelentést tette: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”
Nagy Attila Tibor szerint a politikus „nagyon elgaloppírozta magát” – Orbán Viktor jóval óvatosabb volt, ebben az értelemben ő pozitívan beszélt korábban az ukránok hősiességéről, míg Orbán Balázs gyakorlatilag felelőtlenségnek nevezte azt, és 1956-ot is, azt sugallva, hogy a magyar forradalom is ésszerűtlen volt. Értetlenül állok a kijelentései előtt, hiszen azt sugallják, hogy egy nagyhatlom, ebben az esetben Oroszország ellen nem érdemes lázadni – mondta Orbán Balázs mondatairól az elemző.
Súlyosbítja a helyzetet Nagy Attila Tibor szerint, hogy mindez kevesebb, mint egy hónappal október 23-a előtt történt, és elmondása szerint nehezen tudja elképzelni, hogy Orbán Balázs a pozíciójában maradjon egy olyan kormányban, amely 1956 szellemi örökösének és antikommunistának nevezte magát. – Ezt a kijelentést úgy is lehet értelmezni, hogy Orbán Balázs gyakorlatilag hitelteleníti a saját politikai közössége hitvallását. Ha pozícióban maradna, azzal a Fidesz felesleges támadási felületet nyitna – vélekedett a politológus, aki szerint viszont Magyar Péter számára „váratlan ajándék” volt ez a nyilatkozat. – Eddig a Vogel Evelin-interjú kommunikációjával küszködött, de most át tudná keretezni a napirendet. Magas labdát kapott, kérdés, hogy lecsapja-e – mondta Nagy Attila Tibor. Magyar Péter a közösségi média oldalán azt írta: Orbán Balázs megalázta sok ezer magyar szabadságharcos emlékét, ezért távoznia kell.
A Magyar Hang kereste a miniszterelnök sajtófőnökét, Havasi Bertalant, a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, a Honvédelmi Minisztériumot és a Szuverenitásvédelmi Hivatalt is, ám a cikk megjelenéséig nem reagáltak a miniszterelnök politikai igazgatójának kijelentéseire. Orbán Balázs nyilatkozatát azóta az ellenzéki pártok is kritikával illettek. Török Gábor politikai elemző azt írta a közösségi médiában: szerinte az év legnagyobb politikusi hibája volt Orbán Balázs kijelentése. Rácz András Oroszország-szakértő pedig arról írt az oldalán: ha Ukrajna nem védekezett volna, akkor még többet veszített volna, „az ország függetlenségét és szuverenitását.” – Mára már pontosan tudjuk: a kezdeti orosz cél is Ukrajna teljes alávetése volt, új kormány hatalomba juttatásával, az ország haderejének leszerelésével, az ország kül- és belpolitikai mozgásterének jelentős korlátozásával és a Krímen túl legalább két megyényi terület (Donyeck, Luhanszk) végleges elcsatolásával – írta Rácz.