
A rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek – erről beszélt a Facebook-oldalára feltöltött videóban Nagy István. Az agrárminiszter azt fejtette ki, hogy komoly kihívásokkal kell megküzdenie az agráriumnak, hiszen egymás után jelennek meg az állatbetegségek: sertéspestis, madárinfluenza, ragadós száj-és körömfájás és a sort még folytathatná.
Ezért született egy döntés: állami támogatásban részesülhet az a víziszárnyas tartó, aki vállalja, hogy három évig nem termel. Az agrárminiszter elmondása szerint a gazdálkodónak azt is vállalnia kell, hogy a kijelölt területen nem folytat semmilyen baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, valamint az egész ország területén nem hoz létre új víziszárnyas tartási helyet. A támogatás célja, hogy „a telepek sűrűségének csökkentésével mérsékeljük a járvány kialakulásának kockázatát”, amely a víziszárnyastartó létesítményeket érinti elsősorban. A program kompenzációs támogatást nyújt a leginkább kitett kistermelőknek a termelési tevékenységük hároméves szüneteltetésére. A rendelkezésre álló összeg mintegy kétmilliárd forint, pályázat útján lehet hozzájutni, májustól áll rendelkezésre.