Nagy Márton: Látjuk, hogy veszélybe kerülhet az ársapka
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mond a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) konferenciáján a Corinthia Budapest szállodában 2022. november 30-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A kormány álláspontja egyértelmű, az ársapka akkor fenntartható, ha a Barátság vezetéken zavartalanul folyik az olaj. Illetve ha a finomítók az érkező olajat fel tudják dolgozni – mondta az Indexnek Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. 

Az ársapka fenntartásának egyik feltétele Nagy Márton szavai szerint az, hogy a Barátság vezetéken zavartalanul érkezzen az olaj, a másik pedig, hogy a százhalombattai finomító működjön. – Sajnos ennél a létesítménynél is vannak technikai problémák, és a Barátság vezetéknél is az látszik, hogy a harcokban sérülnek meg fenntartó egységek, és le-leállnak. Tehát a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa az ársapkát, de ha az látszik, hogy ez a két tényező veszélyezteti az ellátást, akkor nehéz helyzetbe kerülünk – mondta a tárcavezető.

Nagy Márton felhívta a figyelmet: jelenleg az ársapka következtében nincs olyan piaci szereplő, aki importál Magyarországra. „Az ellátásbiztonság mindennél fontosabb, és a legjobban a Mol látja a helyzetet. Ők látják jobban, hogy képesek ellátni Magyarországot nyersanyaggal. Ha azt látják, hogy nem, akkor ellátásbiztonsági kérdések merülnek fel. Készleteinket, amiket felhalmoztunk (a miniszter itt a stratégiai készletekre gondolt – a szerk.) haváriaeseményre tartjuk, természeti károkra, háborúkra. Ez nem azért van, hogy az ársapkát fenntartsuk. Tehát a stratégiai készlethez nem szabad hozzányúlni ebben a helyzetben – szögezte le a gazdaságfejlesztési miniszter.

Nagy Márton úgy értékelte, hogy a független benzinkutak pánikot keltenek: – Tudjuk, hogy nehéz helyzetben vannak. De bizonyos esetben azt is tudjuk, hogy túl nagy pánikot keltenek. Ezt a helyén kell kezelni, ez túlnyomja a helyzetet. Megértem a helyzetüket, de nem ez a módja, hogy ezt kezeljük – fogalmazott. 

A miniszter ezzel az ellátási problémákkal kapcsolatos hírekre reagált. A Mol egy, benzinkutaknak küldött levél szerint múlt héten közölte: a héten közel ötszáz benzinkútra nem szállít üzemanyagot. Médiaértesülések szerint már a Mol saját kútjain is érezhető a készlethiány: a héten napi 70–100 közötti leürülés volt, így hívják azt, amikor elfogy az üzemanyag. Az olajvállalat az Indexnek ugyanakkor cáfolta a Független Benzinkutak Szövetségének azt az állítását, miszerint nem kapnak tőlük üzemanyagot. 

Közel ötszáz benzinkútra nem szállít üzemanyagot jövő héten a Mol
Koncz Tamás

Közel ötszáz benzinkútra nem szállít üzemanyagot jövő héten a Mol

Optimalizált ellátási stratégia és energiabiztonság – ezekkel magyarázza a korlátozó intézkedést a magyar energetikai nagyvállalat.