
„Pénzügyekből és szolidaritásból elégtelen!” – írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebookon a szolidaritási hozzájárulással, illetve az arra adott fővárosi reakciókkal kapcsolatban. Ennek előzménye, hogy megjelent a rendelet, ami alapján Budapesttől idén 89,1 milliárd forintot vár a kormány szolidaritási hozzájárulás címén, plusz a 23 kerület együtt még 73,3 milliárdot dob össze az államnak, vagyis a teljes összeg a 162 milliárdot is meghaladja. A főváros viszont csak annyit hajlandó befizetni, amennyi támogatást a központi költségvetésből kap a kötelező feladatai ellátására. Mindezt arra hivatkozva teszi a városvezetés, hogy az Alkotmánybíróság korábban kimondta: ha egy önkormányzattól több pénzt vesz el az állam, mint amennyit a költségvetésből kap, akkor az összeütközésbe kerülhet az önkormányzatok alkotmányban rögzített pénzügyi autonómiájával – emlékeztetett a Hvg.hu.
Nagy Márton friss bejegyzésében azt írta: Budapest az EU-s fejlettségi szint 168 százalékán áll, háromszor annyira fejlett is lehet, mint néhány megye. Ebből pedig nem azt a következtetést vonta le, hogy a kormány nem képes eléggé fejleszteni a vidéket, hanem azt, hogy „a vidék felzárkóztatása mindannyiunk közös érdeke”, és ha ezt „a főváros vezetése kétségbe vonja vagy nem fogadja el, úgy az ország és a vidék érdeke ellen tesz”. Azt a kormányzati szlogent is megismételte, hogy a főváros iparűzésiadó-bevétele folyamatosan emelkedik, úgyhogy lenne miből kifizetni a szolidaritási hozzájárulást. Szerinte Budapest vezetői hangulatkeltésből nem hajlandóak fizetni, pedig ha Rákosrendező megvásárlására van pénz, akkor erre is lehetne. Azt is felajánlotta – a bejegyzés végére már komoly harcba kerülve a magyar nyelvhelyesség szabályaival –, hogy „Főváros pénzügyei kaotikusak, ha kell a rendbetételhez kölcsönadunk megfelelő költségvetési szakértőket!”
A szolidaritási hozzájárulás az önkormányzatok számára hatalmas teher: míg 2020-ban az önkormányzatok 58 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást fizettek, addig idén már 360 milliárd forintot von el tőlük így a kormány – Budapesttől 2019-ben 5 milliárd forintot vittek el így, idén már 89 milliárdot várnának. A hivatalos indoklás szerint ezt a pénzt a gazdagabb önkormányzatoktól veszik el, hogy a szegény helyeket tudják fejleszteni. (Arra egyébként nincs garancia, hogy ezt valóban erre költi a kormány, és nem a költségvetésben tátongó lyukakat próbálja befoltozni vele).