Az előválasztás második fordulójában a szavazásra buzdított elsősorban a vasárnap délutáni „kormányváltó nagygyűlésén” Márki-Zay Péter. A rendezvényen felszólalt a javára visszalépett Karácsony Gergely is, csakúgy mint Szél Bernadett vagy Hadházy Ákos.

Megtelt a fővárosi Madách tér vasárnap délután három órára Márki-Zay Péter „kormányváltó nagygyűlésére”. A színpadról többször is elhangzott, hogy a rendezvény közelében, a téren van egy előválasztási sátor, így az ott lévők le is tudják adni a voksukat. Húztak is körülötte tíz méterrel egy kört, hiszen a Mindenki Magyarországa Mozgalom kitűzőivel, zászlóival, jelvényeivel annál közelebb nem lehetett tartózkodni.

– Ennek a hétnek egy győztese van: Karácsony Gergely. Van tízmillió további győztese annak a döntésnek, amit ő meghozott – ezzel kezdte beszédét Márki-Zay Péter. Úgy beszélt a főpolgármesterről, mint aki nemcsak hazafi, hanem államférfi. Az áldozata ugyanakkor csak akkor lesz gyümölcsöző, ha ezen a héten ketten együtt győznek. Márki-Zay Péter elárulta, hogy a minap beszélt Puzsér Róberttel és biztos benne, hogy most még ő is elismeri Karácsony Gergely nagyságát.

Márki-Zay Péter a kormányváltó nagygyűlésén (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)
Márki-Zay Péter a kormányváltó nagygyűlésén (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)

A hódmezővásárhelyi politikus elmondása szerint a feladatuk az, hogy a szövetségükbe állítsák be a legtöbb magyart. Felidézte, hogy a 2018-as miniszterelnök-jelöltek közül Szél Bernadett vagy Vona Gábor már biztosította a támogatásáról és reméli, így fog tenni Gyurcsány Ferenc is jövő áprilisban.

Arról beszélt, hogy ma Magyarországon gyökeres változásra van szükség, mégpedig az emberek érdekében. Hiszen az ellenzék eddig nem tudta leváltani „Magyarország ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát”. Ezért kell – szavai szerint – ma még egy baloldali embernek is egy jobbközép jelöltre szavazni. Ez a rezsim szerinte megosztottságot eszik és széthúzást iszik, ezért nem szabad tovább etetni.

Szavai szerint a következő hét nap alatt fog eldőlni, hogy mi lesz a 2022-es választás tétje. Ha a Karácsony Gergellyel kötött szövetségre szavaznak többen, akkor szerinte akár kétharmaduk is lehet, míg ellenkező esetben csak a Fidesznek lehet ilyen mértékű támogatottsága. Így mindenkit arra kért, hogy menjenek el szavazni, elmondása alapján 300 ezer szavazatra van most szükségük. Megismételte, hogy most még a DK-soknak sem a DK-ra kell voksolni.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)

– Ami ma történik Magyarországon, az történelem, egy szelíd forradalom, hogy felszabadítsuk és újraegyesítsük Magyarországot – ezzel kezdte beszédét Karácsony Gergely. Márki-Zay Pétert a hazáját, a városát szerető európai demokratának nevezte, aki olyan politikát képvisel, ami a szolgálatot és nem az uralkodást jelenti.

– Mi, akik itt vagyunk, nem azért kampányolunk, hogy ne Dobrev Klára legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje – mondta, hozzátéve, hogy mindenki számára világossá kell tenni, nem csak az elmúlt 12 évet, hanem az elmúlt évtizedeket akarják meghaladni. Ennek a jövőbe vezető politikának ma Márki-Zay Péter tud többséget szerezni Magyarországon. Saját támogatóit, a most aggódó baloldaliakat arra kérte, hogy fontolják meg: „nem ezerszer jobb-e ma egy Márki-Zay Péter, mint holnap egy Orbán Viktor”.

Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)
Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)

Hadházy Ákos a rendezvényen arról beszélt, hogy szenvedélyes hangulat övezi az előválasztás második fordulóját, de ilyen a demokrácia és ilyen a választási kampány. Majd egy – szavai szerint – rossz hírrel folytatta: az ellenzék nem áll nyerésre jelenleg. Úgy, hogy még meg sem kezdődött „Orbán nagy pénzosztása”, amit egyébként elvisz majd az infláció. A politikus szerint viszont vannak jó hírek is, itt a zuglóiak üzenetét hozta: „elég volt a következmények nélküli országból, elég volt a korrupcióval kötött kompromisszumokból”. A másik jó hírnek azt nevezte, hogy ezt az üzenetet még a parlamenti pártok is magukévá tették.

Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter a nagygyűlésen (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Balázs)
Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter a nagygyűlésen (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Balázs)

Hadházy Ákos szerint 2022-ben nem az a legfontosabb, hogy mi lesz a miniszterelnök neve, hanem az, hogy lesz-e legalább 20 ezer aktivistája az ellenzéknek, hogy minden választókerületben legalább két emberük legyen. – Ezen múlik a választás – fogalmazott. Nagyon fontosnak nevezte azt is, hogy az ellenzéki közös listán kik fognak szerepelni, azt kell tükröznie, hogy a pártok megértették a zuglói üzenetet.

Annak kapcsán, hogy ő kit támogat az előválasztás második fordulójában, a politikus arról beszélt név említése nélkül, hogy a leendő miniszterelnök-jelöltnek képesnek kell lennie a bizonytalanok megszólítására és a valódi változást kell képviselnie.

Hadházy Ákos felszólal (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)
Hadházy Ákos felszólal (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)

Szél Bernadett beszédét azzal kezdte, megköszönte, hogy elkezdődött a változás. Elmondása szerint Márki-Zay Péterre azért figyelt fel, mert civil jelöltként indult el egy alulról szerveződő mozgalommal. – Márki-Zay Péter mellett jó szívvel tudok kiállni – közölte.

Azt is egyértelművé tette, hogy bárki lesz a közös miniszterelnök-jelölt, be kell állni mögé és arra buzdított, hogy mindenki vegyen részt az előválasztáson. Hangsúlyozta azt is, hogy nem szabad az ellenzéken belül veszekedni, hiszen a végén együtt kell kormányozniuk.

Szél Bernadett a rendezvényen (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)
Szél Bernadett a rendezvényen (Fotó: Magyar Hang/Gulyás Luca Borbála)

Botka László, Szeged polgármester levélben üzent. Azt írta, hogy Orbán rendszerét csak közös jelöltekkel lehet legyőzni és szükség van a rendszerkritikus civilekre is. Erre a legalkalmasabbnak Márki-Zay Pétert tartja.