Helyszíni szemlét is tartottak a NAV nyomozói Mészáros Lőrinc bicskei magántavánál, ahol – mint azt tavaly májusban fényképekkel illusztrált cikkünkben közöltük – két páncélozott harci jármű állomásozik. Hadházy Ákos ugyanis feljelentést tett az ügyben, az eljárás vége pedig: nem történt bűncselekmény.
Még tavaly májusban jutott el a Magyar Hanghoz az az információ, miszerint a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő bicskei tónál harci járművek parkolnak. Saját technika híján arra kértük Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, hogy legközelebbi Felcsút környéki repülőgépes felderítése alkalmával vegye fel úti céljai közé a bicskei Erőmű-tavat is, és készítsen fényképeket az ott várakozó járművekről. A fotók el is készültek, azokat Hadházy Ákos lapunk rendelkezésére bocsátotta, mi pedig bemutattuk.
A politikus ezután feljelentést tett, a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága pedig haditechnikai termékkel való visszaélés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított.
A Magyar Hang információi szerint a nyomozók az eljárás részeként helyszíni szemlét is tartottak. Ekkor kiderült, hogy az egyik eszköz a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyvertelen felderítő harcjárműve, az akkor letakart pedig az osztrák hadseregben sebesültek kimentésére szolgáló szintén fegyvertelen harcjárműként állt korábban hadrendben.
A nyomozók úgy találták, hogy a beszerzett adatok és a bizonyítékok alapján sem a haditechnikai termékkel vagy szolgáltatással visszaélés, sem pedig más bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Így pedig az eljárást megszüntették.
Cikkünk megjelenése után egyébként az Átlátszó portál drónfelvételeket is készített. A Magyar Hang és az Átlátszó cikke nyomán a felcsúti oligarcha cége, a Búzakalász 66 Kft. feljelentéssel élt „tiltott adatszerzés bűntette” miatt, mely három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. A rendőrség tavaly októberben ki is hallgatta a Magyar Hang újságíróját, kollégánkat, Gulyás Balázst, valamint az Átlátszó újságíróját, Horn Gabriellát. Az eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – 2021. január 14-én megszüntette.