Ha nem közelről követem az eseményeket, nem hittem volna el, hogy a magyar hatóságok érdektelensége, tanácstalansága és agresszivitása milyen abszurd helyzetet teremthet. Pedig csak egy elrontott védettségi igazolványt kellett volna kicserélni.
A történet főhőse és egyben áldozata egy idős budapesti hölgy, aki az első alkalommal, ahogy erre lehetősége nyílt, beoltatta magát a Sinopharm vakcinájával. Ma már talán – a kínai védőoltással kapcsolatos aggályok ismeretében – máshogy döntene, de február végén a háziorvosa biztosította róla, hogy a Pfizerre vagy a Modernára még heteket kellene várnia, így jobb, ha elfogadja a Sinopharmot. Az oltás egészségügyi része gond nélkül lezajlott, az adminisztráció azonban már az első lépésnél elbukott, egy másik idős nő adatait vezették fel ugyanis a papírjára. Miután a tévedésre fény derült, mehetett vissza a rendelőbe kijavíttatni a hibát még időben: nehogy a védettségi igazolványra a rossz adatok kerüljenek.
A plasztik kártya menetrendszerűen meg is érkezett, és bár a név stimmelt, a többi részlet sajnos nem. Mert a hölgy ugyan pontosan megadta a személyi igazolványa számát, a védettséget igazoló kártyán azt nem tüntették fel, szerepelt ellenben rajta az útlevél száma. Ami csak azért tűnt kellemetlennek, mert az úti okmány a kézhezvételtől számított néhány héten belül lejárt. Vagyis a hölgy egy hivatalosan nem használható védettségi igazolvánnyal lett gazdagabb.
Ugyan az okmány elvileg személyi igazolvánnyal együtt érvényes, a gyakorlatban persze aligha jutna eszébe bárkinek is elkérnie egy idős nő okmányait a védettségi kártya mellé, de elméletben megtehetik, így szerencsésebb, ha az igazolvány valóban igazolja tulajdonosát. Természetesen akár meg is hosszabbíthatta volna az útlevelét, ám a járvány miatt nem tervezett külföldi utat, így feleslegesnek – és a harmadik hullám csúcsa idején veszélyesnek – ítélte a személyes ügyintézést, ami ráadásul plusz költséggel járt volna. Maradt tehát a védettségi kártya javítása. És ekkor vett abszurd fordulatot a történet.
Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs április 27-i „tájékoztatóján” elmondta, mi a teendő, ha bárkinek panasza van a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban: az ügyfélkapun keresztül elektronikusan lehet jelezni a problémát. Ez sok más idős emberhez hasonlóan a történetünk főhősét sem vigasztalta, egyrészt mert nem ismeri ki magát az online térben, másrészt hetekkel a bejelentés előtt szerette volna elintézni az ügyet. Telefonálni kezdett tehát.
Elsőként adta magát a koronavírus-központ 1818-as információs vonala. Itt az ügyintézők rendkívül kedvesen és körülményesen közölték, hogy sajnos nem tudnak segíteni, próbálja meg a kormányhivataloknál. A kerületileg illetékes hivatalnál kevésbé voltak körülményesek, cserébe azonnal támadtak, az érdeklődőt hibáztatva az elrontott kártyáért. Megoldást ekkor még nem ajánlottak fel, továbbirányították a hölgyet, akinek a második kudarc sem vette el kedvét, tárcsázta a Belügyminisztériumot. Ott a hivatalnok a problémát hallva olyan hevesen tárta szét a kezét értetlenül, hogy azt a telefonon keresztül is hallani lehetett. Bár a borítékon, amelyben a védettségi kártya érkezett, szerepel egy visszaküldési cím, a belügyi alkalmazott nem javasolta, hogy ezt a hölgy komolyan vegye, ezen az úton sosem kapna új igazolványt, mondta. Végül azért csak kipréselt magából egy tanácsot: irány a Központi Okmányiroda!
Elsőre úgy tűnt, véget érhet az okmány-odisszea, az ügyintéző ugyanis felülírva a rendszer addigi értetlenségét magabiztosan közölte: „Ne hallgasson a Belügyminisztériumra, küldje vissza a kártyát a levélen szereplő címre!” Az idős hölgy így is tett, a borítékba rejtette az igazolványt, egy mellékelt levélben pontosan elmagyarázta a problémáját, majd feladta a küldeményt, és várt. Várt és várt. Eltelt egy hét, két hét, három hét, válasz azonban nem érkezett. Védettségi igazolványból még annyi sem.
A hölgy ezért újból telefonálni kezdett. A Központi Okmányirodát azonban ezúttal már nem sikerült elérnie, nem véletlenül, a tudakozó közlése szerint ugyanis a számot „törölték”. Alternatív elérhetőséget pedig nem tudtak adni. Nem volt mit tenni, a hölgy visszatért a kerületi kormányhivatalhoz, hátha onnan kaphat valamilyen információt. Nem kellett csalódnia. Az agresszivitása alapján feltehetően a hetekkel korábban elért hivatalnokot sikerült újra telefonvégre kapnia, aki ismét az idős nőt hibáztatta a félresikerült védettségi igazolványért. A legfőbb érvével feltette a koronát az állami gépezet teljesítményére: azért nem sikerült feltüntetni a kártyán a személyi igazolvány adatait, mert az „nem jó típusú”, és a „túl hosszú” szám nem fért ki a védettségi igazolványra.
Ezek után közölte, hogy 3 ezer forintért kiállítanak egy új kártyát, de ezt mindenképpen ki kell fizetnie az igénylőnek, hiszen ő hibázott. Addigra a kisszerűségében is kafkai történet elért arra a pontra, amikor az áldozat már kész belenyugodni a saját bűnösségébe, így a hölgy elfogadta sorsát: az állam ingyen nem javítja ki a saját tévedését.
Apró kellemetlenségnek tűnhet a fenti sztori – különösen a járvány pusztításához képest –, ám banalitásában is jól érzékelteti a hivatali gépezet működését.
A védettségi igazolvány jelentette előnyök a kártya tulajdonosa mellett a kormány számára is lényegesek, hiszen ezen előnyök segítségével bírhatja rá a vakcina iránt kevésbé érdeklődőket az oltásra. Vagyis az igazolvány megléte nem csupán az állampolgárnak fontos. Ebből pedig arra következtethetnénk, hogy a sokmilliárdos oltási propaganda, a lélegeztetőgép-biznisz és a kínai vakcina beszerzésekor közbeiktatott cég látványos haszna mellett futja a védettségi igazolvány adminisztrációs hátterének kiépítésére is. Nem futotta.
Hiba persze bárhol előfordulhat, abban semmi különös nincs, hogy elírnak egy számot a kártyán, vagy elfelejtenek feltüntetni valamit. De hogy a féltucat felkeresett hivatal egyike sem tud érdemi segítséget nyújtani, sőt, az érdeklődőt hibáztatják, és pénzt követelnek tőle, az már sokkal kevésbé elfogadható, és jelzi, hogy az operatív törzs közleményeiben felvázolt rendszer miként működik a gyakorlatban. Komoly könnyítés, hogy a kormányhivatalokban már időpontfoglalás nélkül is lehet intézni a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügyeket, de a fenti példa alapján látható, hogy ez nem sokat ér.
