
Hiába jelentették be, hogy igényelhető a negyedik oltás, egyelőre több a bizonytalanság az ügyben, mint amit biztosan lehet tudni. Mint kiderült, a Nemzeti Népegészségügyi Központnak van ugyan szakmai javaslata a témában, ugyanakkor több kérdésre az sem ad választ.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az idei első, január 13-i kormányinfón jelentette be, hogy igény esetén, az orvossal való konzultáció után beadható a negyedik koronavírus elleni védőoltás is. Az erről szóló döntést egy nappal később Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette a szokásos pénteki rádióinterjújában.
A fakultatív jellegű oltakozáshoz azonban mindeddig semmilyen szakmai támogatást nem kaptak az oltást végző orvosok, illetve a páciensek egészségi állapotát ismerő háziorvosok, ami komolyabb tanácstalanságot idézett elő az érintettek körében.
Ezen a helyzeten nem sokat segít, hogy – ahogy arra Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő Facebook-posztjában felhívta a figyelmet – a Nemzeti Népegészségügyi Központ már január 14-én frissítette a Covid-19 elleni védőoltásokkal kapcsolatos szakmai javaslatát.
Ez a dokumentum a negyedik oltás vonatkozásában a következőt rögzíti:
„A 4. ismétlő oltás beadásáról dönthet az oltóorvos, amennyiben ezt a három oltásban már részesült 18 éven felüli személy kéri, és a 3. booster oltás beadása óta már 4 hónap eltelt. Az olthatóság megítélése érdekében az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal és/vagy háziorvossal. A Janssen oltóanyaggal történt alapimmunizálás után – bármely oltóanyag alkalmazásával – ismétlő oltásban részesült személy szintén részesülhet újabb booster oltásban az oltóorvos döntése lapján, amennyiben a legutóbbi oltás beadása ót már legalább 4 hónap eltelt. Az oltóanyag választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs.”
Mindezzel kapcsolatban Kunetz Zsombor kifejtette: a szakmai javaslattal az oltóorvosok „nem lettek előrébb”. – „A 4. ismétlő oltás beadásáról dönthet az oltó orvos....szükség esetén konzultálhat a háziorvossal/kezelőorvossal.... Az oltóanyag választás minden esetben az oltós orvos feladata, aki a pácienst ismerve a szakmai szempontok alapján dönt.” Csak az NNK éppen ezen utóbb szakmai szempontokat nem részletezi, kivétel az immunhiányos, immunszuppresszív betegek esetében van talán – fogalmazott.
Lapunk is írt már arról, hogy mennyi a bizonytalanság a negyedik oltással kapcsolatban. Egyik olvasónk jelezte, hogy a háziorvosánál érdeklődött a negyedik oltásról, ám a doktor semmit sem tudott arról, hogy neki ebben mi lenne a szerepe, semmilyen tájékoztatást nem kapott erről a hatóságoktól vagy a minisztériumból. Ezután tájékozódni vágyó állampolgárként felhívtuk az EESZT honlapja alján feltüntetett ügyfélszolgálati telefonszámot. Ott legalább tízperces várakozás után felvette egy ügyintéző a telefont, és amikor elmondtuk, hogy a negyedik oltásra való jelentkezésről érdeklődnénk, minden kertelés nélkül azt válaszolta nekünk – hangjában érezhető fásultsággal – hogy fogalmuk sincs róla, hogy ez hogyan fog történni.