„Nehogy elfelejtsem, hogy színésznő voltam”

„Nehogy elfelejtsem, hogy színésznő voltam”

Gyurkovics Zsuzsa (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tizennyolc évesen nyakába vette Tótkomlóst, nem sokkal később pedig már olyanokkal játszott együtt Gyurkovics Zsuzsa, mint Feleki Kamill, Bessenyei Ferenc, Komlós Juci vagy épp Kiss Manyi. A színésznő saját bevallása szerint elszökött hazulról, hogy végre színház közelében lehessen, kitartása pedig meghozta az eredményt, ha az útján jócskán akadtak göröngyök is. Edith Piaf szerepének eljátszását máig szakmai csúcspontjának tartja, ami után már nem is volt értelme folytatni szerinte. Idén lett kilencvenéves, mi pedig otthonában faggattuk ki őt az NDK-s „tanulóévekről”, arról, hogy utána a semmibe tért haza, de szó esett arról is, mit tanult személyesen Bajor Gizitől.

Merthogy az 1951-ben távozó színészlegendát is alkalma nyílt megismerni Gyurkovics Zsuzsának, aki érettségi után rögtön Szegedre ment, mert ott talált színházat a legközelebb. – Közelebb nem volt, csak mozi, meg cirkusz, aminek művészei savanyú uborkáért is felléptek az utcán – meséli. Jól emlékszik erre gyerekkorából, ahogy arra is, hogy mások a színészi mesterséget sem becsülték jobban, mint ezt a mutatványoslétet. Másként volt ezzel Gyurkovics, akinek tehetségére hamar felfigyelt Lehotay Árpád, és sürgette is, hogy iratkozzon be a pesti színművészetire. – Azóta sem feledem, hogy tanított minket akkor Bajor Gizi sminkelni. Ragaszkodott például hozzá, hogy mindig mosolyogni kell, amikor a pirosat ráteszed az arcodra, máskülönben végül nem lesz jó helyen – mondja. – Persze, ezt csak mint érdekességet mondom. Nem kell hozzá sok tudomány, csak simán emberi dolog. Engem ez vonz, ami igaz, és amit nem lehet megváltoztatni tízévente.

Először színházban - Pethő Tibornak | Magyar Hang

Az ötvenes évek elején be is indult pályája, előbb a győri Kisfaludy Színháznál, majd 1954-től a Nemzeti Színháznál játszott. – A Légy jó mindhaláligban én voltam Nyilas Misi, az egy érdekes szerep volt. Eljött Gellért Endre és Major Tamás megnézni, így kerültem fel a Nemzetibe – mondja. A jelentős politikai hátszéllel rendelkező, karrierje érdekében sok mindenre hajlandó Major persze éppúgy külön eset, ahogy Gobbi Hilda is. – Persze, megfagyott Major körül a levegő, de jó szakemberként nagyon értett hozzá, hogy mi a színház. Művelt volt, és persze nagy politikus, különben nem kapott volna pénzt. És mellette állt a segítőtársa, Gobbi Hilda, egyszemélyes intézmény. Mindent elintéztek seperc alatt – meséli Gyurkovics Zsuzsa. Aki ugyanakkor mindig igyekezett kerülni a politikát, még ha nem is volt könnyű dolga. – A színész, az tudott a színpadon bizonyítani. A politika azt állította, hogy az embert segíti. Nem, a hatalmat segíti, szívem. A színpad viszont, ha igazi, őszinte, az az embert – jegyzi meg.

Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang

Nemcsak a színházi feladatok találták meg hamar, érkeztek a filmszerepek is, 1954-ben rögtön a kor egyik vígjátékslágere, a Kétszer kettő néha öt. Kállai Ferenc volt a partnere, ráadásul szokatlan szerepben: vastagkeretes szemüveges értelmiségi ficsúrt alakított, aki igazán magabiztosan csak a tudomány területén érezte magát, a nőkkel viszont hadilábon állt. A Gyurkovics Zsuzsa által játszott Pirinek kellett nyugtatnia: nem mindenkinek a csupa izom férfiak jönnek be.

– Valójában csak beugrottam, mert aki eredetileg játszotta volna a szerepet, az lebetegedett, a filmnek viszont forognia kellett. Azonnal bevettek, épp ezt a típust keresték. A film más, mint a színház, itt hasonló alkatú karaktert, és akkor elhiszi a közönség. Mert közel megy a kamera. A színpadon messze vagy, és ha eljátszod a történetet, vagy éppen az érzelmi világát, akkor elhiszik. Filmen már nem. Ha a kamera közel megy, és nem azt mutatod, amit az arcnak akkor minden rezzenésével kell, akkor nem hiszi el a közönség – fejti ki a színésznő.

Ahogy mondja, „Kállai Ferinek, egy aranyos, nagyon nagy színésznek” volt a partnere, „Zenthe Feri a főszereplő, illetve Ferrari Violetta, aki a legjobb barátnőm volt a Nemzetiben.” De jóban volt például Ruttkai Évával is, akivel rövidfilmben is szerepeltek együtt, a Költözik a hivatal címűben. – Ő másik színházban játszott, de remek volt a viszony. Mikor később Edith Piafot játszottam Győrben, akkor eljöttek Latinovits Zoltánnal egy vasárnap délutáni előadásra. Ráadásul vonattal. Akkor még nem volt kocsija minden színésznek – meséli.

Kiss Ferenc útja a Nemzeti Színház igazgatói székéből a börtönig, majd vissza a színpadra | Magyar Hang

A pálya viszont fájdalmasan félbeszakadt, mikor a hatvanas évek elején férjét az NDK-ba nevezték ki orvosnak, neki pedig követnie kellett őt. A kinn tartózkodást tanulópénznek fogta fel, viszont amikor hazajöttek, a színházban már igazgatóváltás volt, ő pedig nem tudott visszamenni. – Kint annyiban voltak mások a mindennapok, hogy nem a szocialista-kommunista kultúrát tanultuk, ami kockába volt téve, hanem az igazi, nagy, berlini harmincéves kultúrának a hagyományait. Csodálatos szakmai továbbképzésen voltam tulajdonképpen. Azt hittem, hogy ez valami. De semmi nem volt, mikor hazajöttem – mondja. A férjével egy évig maradtak szerződés nélkül.

– Aztán Kazimir Károly meglátott az utcán, csodálkozva kérdezte, te itthon vagy? Mondom, igen, kérdezi, na és hol vagy? Mondtam, sehol. Erre rögtön elhelyezett a Vidám Színpadon, ott volt egyedül státusz szabadon – szól az újbóli színpadra állás története.

Igaz, a helyét nem mindig találta itt, miután a komoly darabokhoz szokott, a Tartuffe, A sipsirica vagy a Cseresznyéskert volt az ő világa. Előfordult, hogy Kabos Lászlóval próbált, a feladata pedig annyi volt, hogy jöjjön be egy ajtón. Ő persze rögtön kérdezte, de hogyan jöjjön be, miután másképp teszi, ha épp ott lapul a szeretője, másként, ha a beteg anyjához siet, esetleg a testvéréhez. – Akkor Kabos felcsattant, hogy gyerekek, Gyurkovics pszichologizál, nekem erre nincs időm, szünet. De hát mi közöm volt nekem a kabaréhoz? Ott a csodálatos Csala Zsuzsa meg Lorán Lenke voltak a nagyok – teszi hozzá.

Gyurkovics Zsuzsa (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Aztán jött Edith Piaf szerepe Scserbakov darabjában, amit élete legfontosabbjának tart, és a közönség is ünnepelte érte. „Nem tartozik szorosan a témához, de megemlítem, hogy a győri előadást bolgár újságíró-vendégekkel tekintettem meg, akik előző nap a Vidám Színpadon Brecht Happy end című darabját látták, a főszerepben Gyurkovics Zsuzsával. A győri előadás végén a bolgár kollégák kérdezgették: ez ugyanaz a színésznő, akit tegnap láttak? Igen! Nem akarták elhinni. A budapesti közepes színvonalú előadásban Gyurkovics is közepes volt, a kitűnő győriben kitűnő” – ahogy Benkő Tibor írta a Szabad Föld 1974. július 21-ei számában.

– Latinovits is mindenütt hirdette, hogy ezt mindenkinek látnia kell, mert ilyen színházat még nem látott. De maga Edith Piaf volt ilyen nagy, nem én. Száz éve nem volt, aki ilyen színész és énekes lett volna, aki így tudott érzelmeket átadni, mint ő – mondja Gyurkovics. – Mikor elkezdett énekelni, mindenütt megállt a levegő, szívem, az csodálatos volt. Nem láttam személyesen, nem volt módom, mert később voltam színésznő. De filmen láttam őt, és hallottam róla Gombaszögi Fridától, aki látta Franciaországban. Amikor Marseille-ben énekelt egy bárban, mindenki letett mindent, és megfordult őt nézni. Ott maradt az étel, annyira nem tudtak szabadulni, olyan csodálatos ember volt.

Gyurkovics Zsuzsa (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Fájdalmas pillanatok pedig bőven akadtak a darabban, például mikor Piaf halott szerelmét, a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt bokszolót, Marcel Cerdant siratja. Előadás közben tudta meg az énekesnő a fájdalmas hírt, Gyurkovics Zsuzsa pedig ezt bele is szőtte az előadásba. Annyira sikerült átélnie, hogy maga is elájult, mikor ment fel a színpadra. – Persze, rögtön felvettek a táncosok. Egy pillanat volt az egész. Van olyan, hogy az ember előtt hirtelen elsötétül a világ. És leestem a színpadról. De nem lehetett másként, érzelem nélkül eljátszani ezt – meséli.

Később már ritkábban szerepelt, filmben is néha bukkant fel, például A herceg haladékában, vagy a De kik azok a Lumnitzer nővérek?-ben. Szinkronizált is, az élőszereplősök mellett olyan rajzfilmekben hallhattuk, mint a Maja, a méhecske vagy a Vízipók-csodapók, amiben volt katica, de rózsaszín vízibolha is.

Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang

Tótkomlósra visszajár még, ahol az emberek elmondása szerint tisztességesek, becsületesek. – Mikor hazamegyek, átkiabál egy néni a másik oldalról, hogy Zsuzsikánk, itthon vagy? Mondom, itthon. És hány éves vagy? Ez az első kérdése. Nem ám az, hogy mit keresel, vagy hogy vagy – nevet. Egyébként idén március 9-én lett kilencven. Felidézi csodálatos szerepeit, Zsófit a Füst Milán-féle Margit kisasszonyból, Peer Gynt Solveigjét, akit Ladányi Ferenc mellett alakított. Cédét is ad, amin meséket mond, majd máris pattan fel, és a szoba másik végében van. Bár nemrég még kórházban volt, de állítja, kezd visszarázódni, és továbbra is energikus, tornázik, aktív életet él. Már mutatja is a fotókat régi szerepeiről, „itt vannak a képek, csak azért hoztam el őket, nehogy elfelejtsem, hogy színésznő voltam.”  

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/36. számában jelent meg, 2019. szeptember 6-án.