– Örülnék, ha valaki azt az álláspontot képviselné, hogy a kormány klímapolitikája tökéletes, mert így lenne némi vita – mondta Hargitai Miklós újságíró, a Tanácstalan köztársaság vitaest-sorozat utolsó őszi beszélgetésének moderátora. Kívánsága nem teljesült, a Karátson Gábor Kör és az ELTE Humánökológia Mesterszak közös rendezvényének tanulsága, hogy mindegy, honnan érkeznek a szakemberek, alig akad olyan téma, amelyben a kormány politikáját ne éles kritikával illetnék.
Az ELTE Társadalomtudományi Karán rendezett pénteki esemény ebből a szempontból, minden pozitív üzenetével és megoldáskeresésével együtt is az évad talán legkomorabb beszélgetésére sikerült. A négy meghívott ugyanis, eltérő vehemenciával, hol szarkazmussal, hol rezignáltan, de az állami érdektelenség és inkompetencia banális, épp ezért legfájdalmasabb szintjeit tárta fel, lehangoló képet festve a politika és a tudomány kapcsolatáról. Az előkészítetlen döntésektől az üres karrieristákon át a törvény szövegéből kifelejtett szavakig sorjáztak a példák, amelyek alapján nehéz optimista forgatókönyvet elképzelni a klímaválság magyar megoldására.
Az ökopolitikai beszélgetés ezúttal a szakpolitika kihívásairól folyt: mit kellene, és mit tesz a kormány az agráriumban, a környezet- és természetvédelemben, a közlekedésben és a fogyasztás terén, hogy mérsékelje a károkat, illetve felkészüljön az ökológiai válság okozta drasztikus változásokra.
Kajner Péter közgazdász, az ELTE humánökológia szak óraadó tanára már az elején hangsúlyozta, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásról sokat beszélünk, az alkalmazkodásról azonban lényegesen kevesebben, holott a klímaváltozás hatásai szempontjából Magyarország az Európai Unió egyik legsérülékenyebb országa. Szélsőséges időjárási jelenségekre, aszályra és az árvizekre kell felkészülnünk.
Ennek ellenére a kormányzat számára mintha nem is számítana, hogy mi történik, hiszen éppen azokon a területeken zajlik durva leépítés, amelyekre a legnagyobb szükségünk volna: az agráriumban, a vízgazdálkodásban és a természetvédelemben. Krajner kifejtette, a rendszerváltás óta Magyarországon tíz százalékkal csökkent a termőterület, a vízháztartásunk negatív, vagyis több víz folyik ki az országból, mint amennyi be, és a mezőgazdasági élőhelyekhez köthető madarak populációja 30 százalékkal csökkent. Éppen azok az erőforrások merülnek tehát ki, amelyek az alkalmazkodás kulcsai lehetnének. Mivel egy hatalmas átalakulás előtt állunk, csak a megfelelő alkalmazkodással élhetünk túl, de a leépítéseket látva nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy elhiggyük, sikerülhet megállítanunk a folyamatot.
„Paks II. arról szól, hogy mennyi pénzt fognak ellopni az ezermilliárdokból" | Magyar Hang
Na, ez zseniális volt, az eddigi legjobb - mondta egy hölgy kifelé menet a teremből, és nem volt egyedül a véleményével. Az atomenergia nem feltétlenül az a téma, amelytől a hasunkat fogjuk a nevetéstől, különösen az HBO-n májusban bemutatott Csernobil című minisorozat után.
– Van-e a szakpolitikai kérdéseknek gazdája a kormányban, tudják-e a meghívottak, hogy a saját területükön kihez kell fordulni – tette fel a kérdést Hargitai Miklós, amelyet Szigeti Cecília közgazdász, egyetemi docens két történettel válaszolt meg. Mint elmondta, az egyetemeket gyakran találják meg azzal, hogy a kormányhatározatokhoz készítsenek szakmai hátteret, vele is ez történt az egyik nyáron. A készítendő tanulmányhoz azonban információra lett volna szüksége, így megkereste az illetékes kormányzati szervet, ahol azonban szóba sem álltak vele. – Egyetemi docensként megszoktam, hogy válaszra méltatnak, ez esetben azonban még egy email-címet sem kaptam – fogalmazott Szigeti. Mikor végre a kérdése célhoz ért, azt a választ kapta, hogy az ő dolga nem az, hogy kérdezzen, hanem hogy írjon. Az újabb kérdésekre az állami középvezető már csak annyit mondott, hogy ez megint az egyetemi akadékoskodás. A tanulmánnyal kapcsolatban egyébként az egyetlen szakmai megjegyzés annyi volt, hogy a szövegben szereplő táblázat hátterének színét meg kell változtatni a minisztériumban használt hivatalos kékre.
– Pozitív példa is akad, hiszen több elképesztően tájékozott minisztériumi alkalmazottal is találkoztam, akik a legfrissebb szakcikkekből is naprakészek voltak, és relevánssal véleményük volt a dologról – tette hozzá a közgazdász. – A baj inkább a rendszerekkel van, amely eltünteti az értékes embereket. Ezért először is a rendszert kell megváltoztatni, hogy partnerként tudjunk kommunikálni egymással – mondta.
Molnár László Árpád közlekedési szakértő, a FŐMTERV volt elnök-igazgatója a hazai közlekedési helyzet elemzésével igyekezett tágabb kontextusba helyezni az elmúlt hetek eseményeit, az Erdogan-látogatás okozta káosztól a havazás miatt leállt közösségi közlekedésig. Szigeti Cecíliához hasonlóan ő is rendszerszintű problémákkal indított, egészen pontosan azzal, hogy a magyar (főként a városi, és elsősorban a fővárosi) közlekedés legnagyobb hibája, hogy még hírből sem ismeri a rendszerelvűséget. Pedig, a negyedik ipari forradalom legfontosabb jellemzője a mesterséges intelligencia mellett a rendszerek összekapcsolása. Egy hétköznapi példán érzékeltetve a problémát: a Volánbusz és a MÁV együttműködésének, rendszereik összekapcsolásának teljes hiánya alaposan megnehezíti a közlekedők életét.
Hajósy Adrienne geofizikus a Magyar Földtani Intézet történetén mutatta be az állam és a tudományos intézetek viszonyának változásait. A Magyar Királyi Földtani Intézet néven 1869-ben létrehozott intézmény Magyarország első tudományos kutatóintézete volt. Több mint másfél évszázadon át működött, egészen 2012-ig, amikor hivatalosan beolvasztották a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetbe, de voltaképpen megszüntették. Ezen intézetek tudása elengedhetetlen ahhoz, hogy a megfelelő módon alkalmazkodjunk a klímaváltozás hatásaihoz, hiszen nyomon követik a folyamatokat, amelyek a Földön és a föld alatt zajlanak, pontosan tudják, hogy mi történik körülöttünk, az intézményrendszer drasztikus átalakítása azonban tönkreteszi ezt a munkát.
Mintha léghajót építenénk a süllyedő Titanicból | Magyar Hang
Létezik-e megoldás az ökológiai válságra a kapitalizmuson belül, vagy a katasztrófa elkerüléséhez meg kell haladnunk a jelenlegi rendszert? A hagyományokhoz híven kérdéssel indult a Tanácstalan köztársaság vitaest-sorozata újabb állomása. A Karátson Gábor Kör és az ELTE TáTK humánökológia mesterszak közös rendezvényének pénteki találkozóján, a korábbi előadásokhoz kapcsolódva a zöld filozófia és gazdasági növekedés problematikus viszonya került középpontba, kevésbé provokatív kérdésfeltevések mentén, és visszafogott optimizmussal fűszerezve.
Kajner Péter a szakpolitikai átalakítások kapcsán hozzátette, amikor 2010-ben megszüntették a Környezetvédelmi Minisztériumot, és létrejött a Vidékfejlesztési Minisztérium, titkon még örültek is, hogy a vízügytől az agráriumon át a klímavédelemig minden egy helyre kerül. Hamar kiderült azonban, hogy a döntés nem a területek integrációját, hanem azok jelentéktelenné válását eredményezte: a környezetvédelmet lefokozták. A kormány döntéseinek logikáját remekül érzékelteti, hogy a vízügy a Vidékfejlesztési Minisztérium fennhatósága alól azért került a Belügyminisztériumhoz, mert a közmunkás program is oda tartozik, az árvízvédelemben pedig jól lehet foglalkoztatni a közmunkásokat. Kajner szerint ez alapján is egyértelmű, hogy a pillanatnyi politikai viszonyok döntik el a szakmai kérdéseket.
– Nem az a baj a politikusokkal, hogy nem kérdeznek, hanem, hogy amikor tálcán nyújtanák át nekik az információt, akkor sem figyelnek oda – fogalmazott Hajósy Adrienne. A geofizikus a Tanácstalan köztársaság két héttel ezelőtti eseményére utalt vissza, amelyen Tímár Gábor, az ELTE TTK tanszékvezető egyetemi docense Paks 2 kapcsán kifejtette, az új atomerőmű egy törésvonalra épül, és bár elég lenne hatvan méterrel arrébb vinni az épületet, hogy elkerülhető legyen a baj, a kutatók szakmai érveit egyelőre sem a kormány, sem az orosz tervezők nem hallgatták meg.
Molnár László Árpád a szakmaiság és a politikai döntések közötti kapcsolatokat kutatva elmondta, naponta körülbelül 600 ezren lépnek be Budapestre, közülük 200 ezren közösségi közlekedéssel és 400 ezren autóval. Ha a december eleji havazásra gondolunk, és arra, hogyan bénította meg a MÁV-ot, nem kell hozzá nagy fantázia, hogy elképzeljük a káoszt, amit az okozna, ha a 400 ezer autós felét megpróbálnánk átültetni tömegközlekedésre. Mindezt a dugódíj tervezett bevezetésére reagálva mondta, amelyre véleménye szerint is szükség lenne, ám az jóval komplexebb kérdés annál, ahogy azt a politika kezeli.
A közlekedési szakértő elmondta, 2000 és 2018 között 1,6 millióval nőtt a személyautók száma Magyarországon 2 millióról 3,6 millióra. Ennek ellenére, amíg Nyugat-Európában 1000 lakosra vetítve 500 autó jut, nálunk csak 370. Hiába van kevesebb autó, Budapest a nagyvárosok közlekedési dugóban töltött órái számát tekintve mégis az élmezőnyhöz tartozik. Ez az ellentmondás is azt mutatja, hogy komoly rendszerhibák vannak, alapvetően kellene megváltoztatni a fővárosi közlekedési hálózatot. Két úton indulhatunk: vagy tiltunk és büntetünk, vagy pozitív alternatívát kínálunk a közösségi közlekedés fejlesztésével. Bécsnek, ahol közel annyian laknak, mint Budapesten, 78 kilométeres a metróhálózata. A magyar fővárosnál lényegesen kisebb Prágának 65 kilométer, és Bukarestben is több mint 70 kilométernyi hálózat található a föld alatt, miközben nekünk összesen 39 kilométernyi metrónk van. Az Erdogan török elnök látogatása okozta káosz is bizonyítja, hogy a megbízható közösségi közlekedés a legfontosabb egy nagyváros életében – hangsúlyozta a szakértő.
Molnár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarországon csak a jelszavak vannak, átgondolt koncepció, és a tudatos fejlesztés nincs. Kifejtette, a budapesti vasúthálózat az ország egyik legelavultabb rendszere, amely a XIX. század vége óta alig változott, itt állunk a XXI. században, és nincs váltófűtés, vagyis, ha nem akad elég munkás, akkor a váltók befagynak a hidegben. És amíg a fagy ilyen fennakadásokat okozhat, nincs értelme a dugódíj bevezetéséről beszélni.
– És az sem ártana, ha az egyes törvények megalkotói felvennének fogalmazni tudó embereket – tette hozzá Hajósy Adrienne. Elmesélte, hogy a 2000-ben hozott Balaton-törvény 2008-as módosításakor az első paragrafusból kifelejtették az alanyt. A Nők a Balatonért Egyesület négy évig küzdött azért, hogy egy újabb törvénymódosítással bekerüljön az alany a mondatba. – Ezzel szemléltetném a magyar törvényhozás minőségét – fogalmazott a geofizikus, aki szerint a történetnek van reménykeltő üzenete is, hiszen ha hosszú idő alatt is, de sikerült eredményt elérni. És talán egy alany beszúrása az első paragrafusba apróságnak tűnik, de végső soron ez lenne mindannyiunk feladata, hogy addig küzdjünk a hatalommal, amíg eredményt nem érünk el.
Néhány másodpercig reménykedhettünk csupán az optimista lezárásban, Kajner Péter hozzászólása gyorsan visszazökkentette a hallgatóságot a valóságba. A közgazdász elmondta, olyan mértékben csökkentették a szakemberek számát az elmúlt években, hogy ma már a politikai döntések szinte kivétel nélkül figyelmen kívül hagyják a szakmai szempontokat. Jó példa erre a környezeti hatástanulmányok elkészítése, pontosabban folyamatos elkerülése. Az olyan gigaberuházások esetében, mint amilyen például a Liget-projekt, teljesen egyértelmű, hogy szükség lenne előzetes hatástanulmányra az építkezések környezetre gyakorolt hatásáról. Azzal azonban, hogy kiemelt beruházássá nyilvánították, erre már semmi sem kötelezi a hatóságot. És ehhez hasonlóan, éppen azokat a projekteket minősítik kiemeltnek, amelyek esetében elkerülhetetlennek tűnne a hatásvizsgálat.
Margóra szorult az értelmiség, harmadvonalbeli szereplők a politikában | Magyar Hang
Az értelmiség mára kiszorult a demokrácia működtetéséből, a helyi választási kampányokban sokkal több szó esik nagypolitikai kérdésekről, mint lokális kérdésekről, az ökopolitikai kérdések pedig - ahogy a hazai belpolitikában - marginálisak helyi szinten is. Néhány tanulság a Tanácstalan köztársaság péntek esti vitafórumáról, amelyet az önkormányzati választási kampány jegyében szervezett a Karátson Gábor Kör és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) humánökológia mesterszaka közösen.
Szigeti Cecília zárszóként, még erre is rálicitált. Elmesélte, hogy gyakran visszahívja a szakkollégiumának régi diákjait előadást tartani. Egyikük, egy jól prosperáló magyar vállalat a ranglétrán egyre magasabbra kapaszkodó alkalmazottja röviden összefoglalta a hallgatóknak az ars poeticáját: soha semmiben nem szabad döntést hozni. – Úgy tapasztaltam, ezzel a filozófiával a politikában is komoly sikereket lehet elérni – fogalmazott Szigeti, majd hozzátette, egy magas beosztásban lévő politikustól hallotta, hogy a kormány célja, hogy olyan embereket küldjenek a gazdaságba, akik gondolkodás nélkül végrehajtják az utasításokat.
– Sok rossz elhangzott az esten, de stratégiák tekintetében nem állunk rosszul – hangzott Kajner Péter epilógusa, ami egy könyvben olvasva akár még arról is meggyőzhetne, hogy vegyük meg a folytatást. Pláne, ha a továbbmegyünk: a közgazdász szerint a megfelelő kezelési tervek rendelkezésre állnak, már csak meg kell fogadni a tanácsokat. Vagyis ha a politika komolyan venné a szakmai javaslatokat, az sokat javítana a helyzetünkön.
A tanácstalanság ez alapján jövőre tovább fokozódik.
