Nem bánja Mirkóczki Ádám, hogy kihátrált mögüle az összefogás

Nem bánja Mirkóczki Ádám, hogy kihátrált mögüle az összefogás

Mirkóczki Ádám (Fotó: Mihály Péter)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mirkóczki Ádám állítja, nem fogyott el körülötte a levegő, sőt, sokkal jobban érzi magát, mint az elmúlt másfél évben bármikor. Az egri polgármester a HVG.hu-nak nyilatkozott azt követően, hogy kizárták őt az Egységben a Városért Egyesület elnökségéből, illetve hogy ő az egyesületből és az ellenzéki frakcióból is kilépett.

A polgármester úgy látja, az ellenzéki viszonyokat kezdettől megmérgezték a pártpolitika, az őszintétlenség és az egyéni ambíciók. Úgy tudja, 2019 decemberében vagy 2020 januárjában volt is egy megbeszélés a helyi MSZP-irodában, „és itt arról ment a diskurzus, hogyan puccsoljanak meg.” Ezen részt vett az idén januárban lemondott alpolgármester, Berecz Mátyás, de szerinte szó sem volt puccsról, csak a költségvetésről vitatták meg elképzeléseiket.

„A frakció nagy része az ellenzéki normákhoz jobban igazodó elvek szerint képzelte el a város működését, ahol a civileket és a frakciót jobban bevonják a döntésekbe. Mirkóczki Ádám felfogása viszont az, hogy ő egy személyben felelős a város vezetéséért” - így magyarázta a lapnak az ellentéteket Berecz. A polgármester viszont úgy látja, ő csupán pártpolitikától mentesen vezeti a várost, és ha mindenki így gondolkodna, nem lett volna baj. Mint hozzátette, most azzal támadják, hogy nem ellenzéki, de „ha ez az ellenzékiség, akkor büszkén vállalom, hogy nem vagyok az.” Berecz eközben arról számolt be, volt olyan személyi változás, amiről ők is a sajtóból értesültek. Úgy látja, kiüresítették az előző ciklusban létrehozott városfejlesztési irodát, és azt sem tudják, ki vett át egyes uniós projekteket.

Berecz azt mondta, maga kérte az alpolgármesterségről való felmentését. Leváltották a pozícióról a polgármester másod-unokatestvérét, Mirkóczki Zitát is, a volt jobbikos Mirkóczki állítása szerint elégedetlen volt a munkájával. Berecz egyébként a Demokratikus Koalíció jelöltjeként elindul az ellenzéki előválasztáson. Mirkóczki Ádám kifejtette azt is, ha az ellenzék bosszúból nem is szavazza majd meg pártpolitika-mentes előterjesztéseit, a fideszesek talán megteszik majd, ő pedig kíváncsi lesz erre a helyzetre.

Nemrég mi is interjúztunk Mirkóczkival, itt pedig már elmondta, nem tekinti magát az ellenzék részének. „Számomra a legfontosabb, hogy csak olyan országos politikai ügybe álljak bele, ami érdemben segíti az egri fejlődést. Sajnos azt kell mondanom, hogy az utóbbi időszakban látott közös ellenzéki akciók némelyike teljesen felesleges volt. Lekapcsolhatom én a díszkivilágítást a városban, de minek? Én sem értek egyet az önkormányzati elvonásokkal vagy az olyan kormánydöntésekkel, amelyek nem azonos súllyal érintik az önkormányzatokat, de ehhez nem kell akcióznom a politikai térben, a véleményemet el tudom mondani számos fórumon” - fejtette ki többek között.