
Magyar Péter csúcsra járatja a „szatellitpártozást”, most éppen új Facebook-posztban rágalmazza a Mi Hazánkat – írja Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az X-en.
A pártelnök arról is írt, hogy Magyar Pétert már tavaly feljelentették állításai miatt, ám azóta is várják, hogy a bíróság kitűzze az első tárgyalás napját. – Miközben azonban a Fidesz hamis ígéretekkel, látszatintézkedésekkel próbálja megszerezni a Mi Hazánk szavazóit, a Tisza Párt elnöke a hazug szatellitpártozással igyekszik ugyanezt elérni – fogalmazott Toroczkai. Mint állítja, sem az Európai Parlamentben, sem a magyar Országgyűlésben sem készülnek koalíciókötésre. – Az egész életében fideszes, a NER által kitartott Magyar Péterrel szemben ugyanis nekünk vannak elveink. Minket már akkor is zavart a korrupció, amikor Magyar Péter vagy Ruszin-Szendi Romulusz oltásparancsnok még fideszesként lubickolt benne. Mi kizárólag ügyek mentén szavazunk – szögezte le. Szerinte őket mindkét oldal támadja az elvhűségük miatt, mert sehol nem engednek fenyegetésnek, a zsarolásnak, ahogy megvenni sem lehet őket.
Magyar Péter csúcsra járatja a "szatellitpártozást", most éppen új Facebook-posztban rágalmazza a Mi Hazánkat. Magyar Pétert már tavaly feljelentettük a hazugságai miatt, azóta várjuk, hogy a bíróság kitűzze az első tárgyalás napját. Miközben azonban a Fidesz hamis ígéretekkel,…
— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) March 18, 2025
A Mi Hazánk kirohanására az adott okot, hogy Magyar Péter arról posztolt: „összenő, ami eddig is összetartozott”, „alakul a Fidesz-Mi Hazánk koalíció”. A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor látva, hogy elvesztette a magyarok többségének bizalmát, a gyűlöletkeltés mellett látványosan udvarolni kezdett a Mi Hazánk politikusainak. Ezt arra alapozza, hogy a miniszterelnök szerint csak a Mi Hazánk békepárti (Magyar értelmezésében oroszpárti), és a készpénzhasználati jogot is közösen védené meg a két párt. Magyar hozzáteszi, hogy a Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció is jól jöhet a hatalmi elit pozícióinak átmentéséhez, ezért is emelik a parlamenti pártok állami támogatását.