„Nem igaz, hogy megállt volna az elvándorlás a magyar egészségügyből”

„Nem igaz, hogy megállt volna az elvándorlás a magyar egészségügyből”

Fotó: Unsplash/Marcelo Leal

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy nemrég, az „1001 orvos hálapénz nélkül” nevű Facebook-csoportból megalakult orvoscsoport felhívást tett közzé, amelyben kijelentették, az egészségügy megmentése érdekében az orvostársadalomnak saját kezébe kell vennie a sorsát. Lénárd Rita, a csoport egyik szóvivője lapunknak elmondta, jelenleg 51 orvos alkotja az Újratervezést, és a Magyar Orvosi Kamara tavaszi küldöttválasztására szeretnék összeállítani a konkrét programjukat, és abban bíznak, egyre többen állnak majd mögéjük.

„A készülő programunk alapja, az egyik legfontosabb a hazai egészségügyben, hogy mind az állami, mind pedig a magánszférában biztonságos betegellátás, egységes szakmai protokollon alapuló gyógyítás és a szakmai minimum feltételek betartása. Éppen ezért azzal a céllal jött létre munkacsoportunk, hogy közösen dolgozzuk ki a programunkat, valamint annak kivitelezésén és szervezésén is közösen dolgozzunk” - állította a jelenleg is praktizáló belgyógyász-főorvos, aki hozzátette, össztársadalmi érdek az egészségügy rendbetétele.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2337734296505048&id=100008055014742

Ahogy a legnagyobb közösségi portálon nyilvánosságra hozott felhívásában az Újratervezés írta, a magyar lakosság egészségének ügye a rendszerváltás óta sem kapja meg a betegek biztonságos ellátását garantáló forrásokat, és úgy vélik, kormányzati ciklusoktól függetlenül hiányzik az a kormányzati figyelem és megbecsülés, ami biztosíthatná ez eredményes, betegbiztonságot garantáló gyógyítást és azt, hogy a gyógyítók megfelelő körülmények között kezelhessék betegeiket.

Zacher Gábor: Dolgoznék, de már nem kellek | Magyar Hang

Sem tanítani, sem életet menteni nem engedik vissza a Honvédkórház falai közé. A teljes interjú.

„A változáshoz vissza kell szereznünk az orvosi hivatás társadalmi rangját és az egészségpolitikában a szakmai szempontok elsődlegességét. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy orvosként nem éltünk megfelelően az érdekérvényesítési lehetőségeinkkel, pedig alapvetően csak magunkra számíthatunk. Az orvostársadalomnak saját kezébe kell vennie a sorsát, és élnie kell önigazgatási, önkormányzati lehetőségeivel. Ehhez egy erős, megújult, és bővített jogosultságokkal rendelkező orvoskamarára van szükség” - olvasható a közleményben.

Céljaikat hat pontban foglalták össze, mint például a szerethető, és az orvosokért dolgozó, eredményes kamara, vagy a méltóságot megőrző, kulturált és emberséges ellátás a betegeknek, közmegbecsülést és szakmai elismerést biztosító életút az orvosoknak.

Egészségügy 2018 - és ami várható | Magyar Hang

Baj van, de a kormány javaslata ezekből semmit nem old meg. Újakat viszont keletkeztet.

„Az egyik legfontosabb probléma az ágazatban tapasztalható humánerőforrás krízis. Ugyanis ne áltassuk magunkat, nem igaz az, hogy megállt volna az elvándorlás. Maximum az látszódik, hogy egy képletes példával élve a kiürülő hordóból már nem csurog, csak csepeg a még benne lévő folyadék. Ráadásul a piaci béreket biztosító magánszféra is elcsábítja az embereket. Egyszerűen képtelenség elég időt és figyelmet egy betegre fordítani abban a rendszerben, ahol egy orvosra vagy nővérre egy kórházi osztályon 30-40 beteg jut, míg a sürgősségin maximum tűzoltómunkára van lehetősége az ott dolgozóknak. Ahhoz, hogy valamennyi betegünk számára a méltó egészségügyi ellátás, egyértelmű létszámnövelésre és a szakmai minimum feltételek betartatására van szükség” - fogalmazott Lénárd Rita.

Az a határozott céljuk, hogy hálapénzmentes legyen az egészségügy, és ennek megvalósításához a társadalmi hasznosságuknak megfelelő egzisztenciális biztonságot szeretnének elérni az orvosoknak.

Egészségügyi reform NER-lovagokra hangolva? | Magyar Hang

A magán- és a közellátás szétválasztása aligha jelenthet mást, minthogy lesz, amiért fizetnünk kell majd.

„A hálapénz megszüntetésének egyik alapja a hazai bérek emelése. Azt mi is tudjuk, hogy itt nem a jelenleg elérhetetlen nyugati bérekre kell gondolni, de célként a V4-es országok egészségügyi fizetési szintje mindenképpen elérendő. Azt szeretnénk, ha öt éven belül száz százalékos lenne itthon az ágazat bérfejlesztése. Ráadásul a súlyos munkaerőhiányra az is megoldást jelenthetne, ha a felelősök egyszerűsítenék a nyugdíjkorhatár után további munkát vállaló orvosok helyzetét, mert jelenleg a beadott kérelmek fél-egy évig nem kerülnek engedélyeztetésre” - állította az Újratervezés szóvivője.

A munkacsoport szükségesnek tartja a mindkét oldal – betegek és orvosok – számára kialakított kommunikáció javítását. A betegek felé jelenleg rendkívül rossznak tartja a tájékoztatást, és ez alól az e-tájékoztatás sem kivétel. Ma majdnem hiánycikk az olyan egészségügyi oldal, amit felkeresve a beteg válaszokat kap arra, a problémájával kihez, hova fordulhat.

El kell tűnnie az egészségügyből a kiszolgáltatott pácienseket megalázó viselkedésnek | Magyar Hang

Barátom kórházi pokoljárása nyomán testközelből láthattam, milyen, amikor valaki kiszolgáltatott, a helyzetéről nem tájékoztatott, szenvedésében magára hagyott emberré válik.

„A világhálón most megtalálható információk szakmai ellenőrzését nagyon komolyan kellene venni, és nagyon fontos, hogy legyen mindenben naprakész és a kornak megfelelő színvonalú a kommunikáció. Nem véletlen, hogy ezt felvettük a céljaink közé, hiszen már most forgalomban vannak olyan okos alkalmazások is, amelyek segítségével EKG-t lehet készíteni, vagy az egészségi állapotot lehet nyomon követni. Ráadásul az sem az ördögtől való, ha ezeket összekötnénk az ellátórendszerekkel. Az orvosi oldalról sokkal jobban ki lehetne mindezt használni egyrészt a gyakorló orvosok véleményének kikérésénél, de a digitális rendszerben sokkal olcsóbban lehetne megszervezni az orvosok rendszeres továbbképzését is” – vélekedett Lénárd Rita.

A belgyógyász-főorvos úgy érzi, ugyan a nagy többsége az orvosoknak támogatja az elképzeléseiket, ám van egy vékony réteg – az orvosok 2-3 százaléka –, akik a legnagyobb haszonélvezői a hálapénz rendszerének, és ők biztos, hogy nem állnának az Újratervezés programja mögé.