Nem minden rendőrnek jár pluszszabadság

Nem minden rendőrnek jár pluszszabadság

Védőmaszkot viselő idős férfival beszélgetnek rendőrök a nyíregyházi Rákóczi utcában 2020. március 29-én (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A teljes rendőrségi állománynak csak kevesebb mint a fele kap majd fejenként tíz nap pótszabadságot a koronavírus-járvány elleni védekezésben való részvételéért – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság Magyar Hangnak küldött válaszából.

A juttatásról szóló rendelet szerint az állományilletékes parancsnokoknak július 23-ig kellett jelezniük, hogy ki jogosult az extrapihenőidőre. A nagyjából 53 ezer fős létszámból végül 23 561-en kapják meg a kedvezményt, túlnyomó többségük pedig - 22 488-an – a hivatásos állomány tagjai.

Mint ismert, Orbán Viktor kormányfő júniusban jelentette be, hogy a pandémia elleni védekezésben résztvevők – egészségügyi és rendvédelmi dolgozók, katonák, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szféra alkalmazottai, valamint a kormányhivatali dolgozók – tíz nap pótszabadságot kapnak, amelyet 2022. december 31-ig kell nekik kiadni.

Powell Pál, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) munkavállalói oldalának vezetője szerint akik valóban közvetlenül részt vettek a járvány elleni küzdelemben, feltehetően megkapták a pluszszabadnapokat. – Némi feszültség leginkább abból adódhat, hogy azoknak a dolgozóknak nem jár semmi, akiknek azért volt több munkájuk, mert bizonyos feladatok elvégzése rájuk hárult a „frontvonalban” szolgálatot teljesítő kollégájuk helyett - fogalmazott.

A juttatást nem lehet pénzben megváltani, de a lapunknak nyilatkozó szakszervezeti vezetők szerint erre nem is lenne igény. – A járvány alatt keletkezett túlórákat rendben kifizették, most inkább pihenésre lenne szüksége a dolgozóknak. A következő hetek ráadásul ismét nehéznek ígérkeznek a rendvédelmisek számára: a minden korábbinál nagyobb augusztus 20-i ünnepség, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a vadászati világkiállítás, valamint egy esetleges negyedik hullám kezdete teljesen lefoglalja majd az energiákat – fogalmazott Powell Pál.

A BÉT munkavállalói oldalának vezetője úgy vélte, a jövő év végi határidő elég lehet a szabadnapok kiadására, de szerinte rendvédelmiseket most leginkább nem ez, hanem a jövő évre ígért hathavi fizetésnek megfelelő juttatás foglalkoztatja.

Mint arról lapunk is beszámolt, a rendvédelmi dolgozók – mások mellett a rendőrök, a civil állomány tagjai, a büntetés-végrehajtási dolgozók, valamint a tűzoltók – között igen jelentős az elégedetlenség, belső felmérések szerint 70 százalék fontolgatja a felmondást. A kormány hathavi – háromévenként adható – juttatással tenné vonzóbbá a pályát, ennek feltételei azonban egyelőre nem ismertek. A szeptemberi BÉT-ülésre az ígéretek szerint már kész tervvel érkezik a kormány, így kiderülhet, hogy pontosan kiknek jár majd az extrapénz.

‒ Ha azt jelentik be, hogy a pénzért cserébe hároméves hűségidőt kell aláírni, akkor rengetegen fel fognak állni – mondta lapunknak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetője. (Az is elképzelhető egyébként, hogy azt írják elő feltételként: legalább 2-3 éve már az állomány tagjának kell lenni.) A szakszervezeti vezető szerint a legtöbben egyelőre kivárnak, és a pontos feltételek ismerete után döntenek arról, hogy munkahelyet váltanak vagy sem. Márpedig ez a fejenként nagyjából 900 ezer és 2 millió forint közötti összeg elég lehet arra, hogy a dolgozók kihúzzanak még pár hónapot.

Erre utal az is, hogy – az ORFK lapunknak küldött tájékoztatása szerint – az óriási elégedetlenség ellenére csak 59-en távoztak a hivatásos állományból a járvány miatt elrendelt leszerelési tilalom június 15-i feloldása és július 8. között.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/34. számában jelent meg augusztus 19-én.

Címkék: szabadság, rendőrség

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – A vert sereg