Nem talált bűncselekményre utaló jelet a rendőrség a lakástűzben meghalt nőnél

Nem talált bűncselekményre utaló jelet a rendőrség annak a nőnek a halálakor, aki régóta rettegett volt férjétől, és aki a halálakor egy helyen is tartózkodott a férfival – derült ki a rendőrség beszámolójából. Január 29-én, szerdán ütött ki tűz egy V. kerületi társasház harmadik emeleti lakásában, amelyhez a tűzoltókat és a rendőrséget a férfi is riasztotta.

Az oltás során megtalálták a középkorú asszony holttestét, majd a rendőrök és a katasztrófavédelem szakemberei szemlét tartottak a lakásban, tanúkat hallgattak ki és kamerafelvételeket elemeztek. A volt férjet is előállították, kihallgatták, továbbá DNS-mintát vettek tőle, és az akkor viselt ruháit is lefoglalták. Mindennek ellenére idegenkezűségre vagy bűncselekményre utaló jelet nem találtak.

A vizsgálat szerint a tűz a nő ágyában, dohányzás útján keletkezett. Az áldozat barátai szerint viszont nem volt jellemző rá, hogy napközben lepihent volna. A rendőrség a Telex kérdéseire azt válaszolta, a beszerzett bizonyítékok alapján a férfi reggel elhagyta a lakást, amikor iskolába vitte a gyerekeket, és csak 13 óra után tért vissza, amikor észrevette a tüzet, és hívta a 112-t. A helyszíni vizsgálat során égésgyorsító jelenlétét nem lehetett kimutatni, a nőn soron kívül elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás pedig nem talált idegenkezűségre utaló nyomot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytat minden részletre kiterjedő vizsgálatot.

A Patent Egyesület szombati közleményében számolt be arról, hogy az áldozat egy évek óta Budapesten élő, két kisgyerekét nevelő japán nő, aki 2023-ban kért tőlük jogi segítséget. Az áldozat rettegett az őt korábban hosszú ideig bántalmazó volt férjétől, és szeretett volna visszatérni szülőhazájába, az apa viszont ehhez nem járult hozzá annak ellenére sem, hogy ő nem Magyarországon él. Bár a nő számos esetben számolt be az őt ért inzultusokról, és több feljelentést is tett a férfi ellen, de ezeknek nem lett következményük. A Telex érdeklődött a BRFK-nál, hogy valóban volt-e több ilyen feljelentés, és azok ügyében indult-e vizsgálat, de erre a rendőrség nem válaszolt.

A történtekre Facebook-oldalán reagált a momentumos parlamenti képviselő, Cseh Katalin is, a következőket megfogalmazva: „Csatlakozva a Patent Egyesülethez, követeljük a hatóságoktól az ügy azonnali és alapos kivizsgálását! Követeljük, hogy a párkapcsolati erőszakot vegyék végre komolyan Magyarországon! Követeljük a nőket védő jogszabályok szigorítását és a hatóságok felelősségre vonását, ha elmulasztják megvédeni az áldozatokat!”