Nem támogatja Pikó András a polgármesteri tanács tervét
Pikó András, Józsefváros polgármestere (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Nem vesz részt a hétfői egyeztetésen és nem támogatja a polgármesteri tanács ötletét Pikó András józsefvárosi polgármester. A polgármesteri tanácsot Őrsi Gergely II. kerületi polgármester vetette fel a szerdán elmaradt közgyűlés apropóján, mivel szerinte a „Fővárosi Közgyűlésben kialakult pártpolitikai csatatér működésképtelenné teszi Budapestet” és „eljött az ideje, hogy a városrészek újra részesei legyenek a fővárosi döntéshozatalnak”. Később Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy az ügyben egyeztetésre hívja Budapest kerületi polgármestereit, és a megbeszélést a szintén hétfőre összehívott rendkívüli közgyűlési ülés előtt tartják meg.

Pikó Facebook-bejegyzésében azt írta, a megbeszéléskor épp vidéken lesz munkatársaival, ezért nem is tudna részt venni azon, ugyanakkor tartalmilag sem ért egyet a kezdeményezéssel. Bár korábban ő vetette fel Karácsonynak, hogy a fővárosi előterjesztések véleményezésére hozzon létre egy polgármesteri tanácsot, a mostani helyzetben szerinte nem lenne szerencsés, mivel ez azt üzenné, hogy a polgármesterekkel lehetne pótolni a fővárosi képviselőket. „Ez rossz üzenet, és politikailag is veszélyes: mintha ki lehetne cserélni a törvényesen megválasztott közgyűlési képviselőket olyan szereplőkkel, akiknek – bármennyire is elkötelezettek – nincs döntéshozatali jogosultságuk a főváros ügyeiben” – fogalmazott Pikó, aki szerint a helyzet valóban súlyos, de csak azok léphetnek az ügyben, „akiknek erre valódi felhatalmazásuk van”.

A szerdai közgyűlés azért lett határozatképtelen, mert se a Tisza Párt 10, se a Fidesz 10 képviselője nem vett részt rajta. A Tisza azzal indokolt, hogy nem akarnak részt venni a „Fidesz és Szentkirályi balhéjában”, a Fidesz pedig a hétvégi Büszkeség menet lemondásához kötötte jelenlétét. A szerdai ülésen döntöttek volna a képviselők a költségvetésről, hiszen egy korábbi döntés miatt Budapestnek júliustól – azaz keddtől – nincs érvényes büdzséje. Azt egyelőre nem tudni, hogy a hétfői közgyűlés határozatképes lesz-e, hiszen arra a Fidesz ismét benyújtott egy Pride-ot elítélő javaslatot.

A Fidesz a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésére is benyújtott egy Pride-ot elítélő javaslatot
Hutter Marianna

A Fidesz a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésére is benyújtott egy Pride-ot elítélő javaslatot

Ebből kiderül: a kormánypárti frakció is úgy számol, hogy szombaton megvalósul a rendezvény.