Nem tartóztattak le senkit – Németh Szilárd elvenné drogügyekben a bírók mérlegelési jogát
Forrás: Nemzeti Nyomozó Iroda

Németh Szilárd rezsibiztos elvenné  a bírók mérlegelési jogát, ha drogügyekről van szó: mindez annak kapcán került elő, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerős döntéseivel elutasította annak a három gyanúsítottnak a letartóztatását, akikkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt indult nyomozás.

Amint az a hétvégi híradásokból ismert, „drograzziát” tartott a nyomozóhatóság egy a Csepel Művek területén lévő kft. laborjában, ahol három férfit különböző kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak meg, majd az ügyészség indítványozta a letartóztatásukat is. „Először is ki kell emelni, hogy az említett kft. vegyi anyagok gyártásával foglalkozó cég, ezért különböző vegyi anyagok ott, valamint a gyanúsítás szerinti raktárban is napi rutin szerint megtalálhatóak. A gyanúsítottakkal közölt kábítószer készítésének elősegítése bűntettének széles körű nyomozási bírói gyakorlata nem ismert, ugyanakkor ez esetben is – mint bármely más bűncselekmény esetében – azt kellett vizsgálnia a bíróságnak, hogy a közölt gyanúsítás lefedi-e az adott bűncselekmény törvényi tényállását. Ennek a bűncselekménynek a törvényi tényállása szerint a cselekmény megállapításához a ‘kábítószer termesztésének vagy előállításának céljából kell az ahhoz szükséges anyagot, berendezést vagy felszerelést készíteni, megszerezni, az ország területére behozni, onnan kivinni, azon átszállítani, avagy átadni’. E bűncselekmény esetén tehát azt kell bizonyítani, hogy az egyébként nem illegális anyagok beszerzésére és tárolására azért került sor, hogy azok segítségével a gyanúsítottak kábítószernek minősülő anyagot állítsanak elő. Ebben az ügyben a terheltekkel közölt gyanúsítás a nyomozás jelenlegi szakaszában megállapítható történeti tényállás alapján azonban nem tartalmaz még utalást sem az ilyen célzatra – még következtethető formában sem” – áll az indoklásban. Magyarul: semmire nincs bizonyíték. 

A végzések nem véglegesek, azokkal szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be.

Éppen itt az ideje, hogy olyan törvény szülessen, hogy drogügyekben ne lehessen mérlegelési joga a bírónak – közölte erre reagálva Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő a Facebookon.

Hasonló módon nyilatkozott a Facebookon Horváth László kábítószerügyi kormánybiztos, aki azt írta, „a rendőrség, a NAV, az NNI tette a dolgát, lecsaptak, elfogták a méregkeverőket, akik 7,5 tonna kábítószert akartak piacra dobni. A főügyészség egyetértett a rendőrség letartóztatási indítványával. A Fővárosi Törvényszék pedig felháborító módon elutasította ezt, úgy döntött, hogy mindhárom gyanúsított szabadlábon védekezhet, azaz kisétáltak a fogdából”. HoHorváth azt is hozzátette, „itt a megdöbbentő bizonyíték, hogy egyértelművé kell tenni a jogi környezetet, mert ilyen nem fordulhat elő!”.