Nem utalt az állam, fizetésképtelenné válhat az ORÖ

Nem utalt az állam, fizetésképtelenné válhat az ORÖ

Fotó: Unsplash/Annie Spratt

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Belügyminisztérium nem folyósította az Országos Roma Önkormányzatnak (ORÖ) a harmadik negyedévre járó 160 millió forintos támogatást, pedig ennek elvileg július 15-ig meg kellett volna történnie – tudta meg a Népszava.

Agócs János ORÖ-elnök panaszlevelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, bízva abban, hogy „a támogatás folyósításának ilyen hosszú elmaradása csak a Belügyminisztériumban folyamatban lévő átszervezések okán maradt el ilyen hosszú ideig”. Agócs ugyanakkor megjegyezte, hogy a többi nemzetiség országos önkormányzata már megkapta az esedékes összeget. „A harmadik negyedéves támogatás folyósításának indokolatlan elmaradása az önkormányzat szakmai programjainak a megvalósításán túl súlyosan veszélyezteti az önkormányzat hivatalában munkabérből élő alkalmazottak és azok hozzátartozóinak a mindennapi megélhetését” – írta az ORÖ elnöke Pintér Sándornak.

Az ORÖ elnöke reméli, hogy a Belügyminisztérium mihamarabb átutalja a pénzt, különben bajba kerülnek. A 160 millió forint egy része az ORÖ intézményeinek működését biztosítja. Augusztus 20-ig be kell fizetniük a közüzemi számlákat és az alkalmazottak utáni járulékokat. Ha nem teszik, akkor köztartozást halmoznak fel, ebben az esetben pedig nem juthatnak hozzá az állami támogatáshoz. Agócs arra figyelmeztetett: amennyiben a Belügyminisztérium záros határidőn belül nem folyósítja a pénzt, az Országos Roma Önkormányzat fizetésképtelenné válik.

Tekintettel arra, hogy az ORÖ a „beszámolóit hiányosan adta le, hiánypótlásra volt szükség. A hiánypótlásként benyújtott dokumentumok, illetve a támogatás jogszerű felhasználásának ellenőrzése jelenleg folyamatban van” – válaszolta a Belügyminisztérium a Népszavának a 160 milliós támogatás elmaradása kapcsán. Agócs János a lap kérdésére elmondta, hogy a minisztérium június 21-én szólította fel hiánypótlásra az ORÖ-t, ennek öt munkanapon belül eleget is tettek. Aztán hetekig nem történt semmi. Végül több mint egy hónap elteltével, augusztus 10-én a belügyi tárca újabb hiánypótlási felszólítást küldött. „Azt a néhány számlát, amit a minisztérium még hiányolt, aznap átküldtük” – számolt be Agócs János. 

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékező rendezvényre is nyertek 1 millió forintot, azt sem kapták meg. A Belügyminisztérium a Népszava kérdésére azt írta, hogy a pénzt már átutalták, igaz, a „késedelmesen beérkezett dokumentációra tekintettel” csak augusztus 2-án, tehát a rendezvény napján. Agócs János ezen meglepődött, azt mondta, erről nincs tudomása.