A vártnál óvatosabb hangvételű, de az egyházban feltehetően jelentős változásokat elindító volt a Református Megújulás Konferencia, amelyen a kegyelmi ügyről, a politika béklyóiból való szabadulásról, a finanszírozás kérdéséről, az állammal való kapcsolatról, és az egyház teljes megújulásáról is szó volt.
– Ahogyan jönnek be az ajtón, már mindenkinek az arcára van írva, hogy mennyire érkezett „bekávézva” – figyelmeztetett egy bennfentesebb egyházi ember a Ráday Ház előcsarnokában, utalva a kálvinistákra hagyományosan jellemző nyakasságra és vitakészségre. A vitát azonban ezúttal nem csak a kávé ingerelte, más okai is voltak. Az egyházban a kegyelmi ügy (vagy ahogy korábban emlegették, a pedofil ügy) és Balog Zoltánnak a botrányban játszott szerepe felszínre hozta azokat a régóta rakódó problémákat és belső feszültségeket is, amelyek eddig „külső szemlélők” számára többnyire rejtve voltak.
Éppen ezért sokan feszült hangulatra számítottak a néhány lelkész összefogásával szervezett Református Megújulás Konferencián, amelyre a nagy érdeklődés miatt az előregisztráció is hamar betelt. A szervezők előzetesen a kegyelmi ügyből és az egyház és állam viszonyából fakadó problémák megvitatását jelölték ki a főbb irányvonalnak, de a nagy érdeklődés időközben ezeken is túlmutató jelentőséget adott az eseménynek.
Kegyelem és búcsúcédulák
A Ráday Ház nagyterme a várakozásoknak megfelelően a karzattal együtt szinte teljesen megtelt, csak az első sorokban akadt egy két üres szék. Az eseményt „Az Egyháznak a Jézus a fundamentuma” kezdetű (590.) zsoltár nyitotta, amely orgona kíséret nélkül is hangosan zengett a teremben. Az egységes éneklést már egy megosztóbb téma követte. Kodácsy Tamás, Dunakeszi lelkésze beszéde elején elmondta, a mondanivalójára való tekintettel két elképzelhető reakciót tart valószínűnek. Ha mondandóját félreértik, mérgesek lesznek rá, ha pedig megértik, utálni fogják. Erre felkészülve egy doboz tojást emelt magasba a pulpitusról, amelyet azoknak ajánlott fel, akik beszédét követően esetlegesen meg akarják majd dobálni.
Hamar Balog püspökre és a kegyelemre fordult a szó. Balognak azt a mondatát idézte, amelyben K. Endre általa vélelmezett ártatlanságával magyarázta a kegyelmi döntést (A bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, a pedofil igazgatót mentegető K. Endrének adott elnöki kegyelem indította el a lavinát tavaly februárban, ami az akkori államfő, Novák Katalin lemondásához vezetett). Kodácsy rávilágított, hogy kegyelmet csak bűnösöknek lehet adni, K. Endrével szemben pedig jogerős bírósági ítélet született, amelynek semmibe vétele alapvetően a református és a konzervatív erkölccsel is szembe megy. Szerinte ebből az aktusból levezethető az egyházat gyötrő több bűn is, mint a következetlenség, a kettős beszéd és a nepotizmus. Hozzátette, hogy „a kegyelem ilyen jellegű tárgyiasítása a búcsúcédulákhoz hasonló, és mi jelenleg ugyanitt tartunk”, egy református pedig nem lehet soha megalkuvó. Az őt követő felszólalók is az egyház állapotával kritikus mondanivalót fogalmaztak meg, melyekben személycserék, új irány, valamint a „párt embereiből a Krisztus embereivé való visszatérés” fontosságát hangsúlyozták.
Mindemellett feltűnő volt, hogy a felszólalók kerülték a Balog Zoltán lemondására való nyílt felszólítást (Balog Zoltán lemondott ugyan a zsinati elnöki posztról, ám püspök maradt), a sokak által prognosztizált hevességnél valamivel óvatosabb hangnem volt a jellemző. A hallgatóságból voltak, akik szerint ez részben annak tudható be, hogy a legtöbben még mindig tartanak Balognak és belső körének a lehetséges retorzióitól. Ennek a félelemnek jó táptalajt adott a konferencia egyik szervezőjének, Thoma Lászlónak az esete, akinek tavaly februárban távoznia kellett a Károli Gáspár Református Egyetemen betöltött adjunktusi pozíciójából, miután egyik igehirdetésében arról beszélt, hogy Balog Zoltán alkalmatlanná vált az egyház vezetésére. Másrészt sokak szerint a legtöbb felszólaló azt látná kívánatosnak, ha Balog Zoltán és az egyházszervezetben lévő emberei maguktól állnának föl, megóvva az egyházat a nyilvános egymásnak feszüléstől.
„Kis pénz, nagy hit”
Az egyházak fenntartásának kérdése is szóba került a következő felszólalásokban. Szabó Előd tatai lelkipásztor arról beszélt, hogy az egyháznak az önállóságra való áttérés nehéz feladat, amelyet adott esetben látszólagos összeomlás követhet, de csak így állítható helyre a református függetlenség és méltóság. A későbbiekben Pecsuk Ottó, a Károli Gáspár Református Egyetem docense is érintette a kérdést. Ő úgy fogalmazott, hogy egy lelkésztől nem elvárható a teljes anyagi kiszolgáltatottság, viszont sokszor az az érzése, hogy az egyházat néhány ingatlan vagy vagyontárgy megszerzésében inkább a harácsolás, mint a misszió motiválja. Hozzátette, ha egy lelkész jobban él, mint a gyülekezete, az az ő szégyene, ha pedig rosszabbul, az a gyülekezeté.
Időközben az épületen kívül is zajlottak az események. Az első két szekció után néhányan elhagyták a termet, hogy a Balog püspök lemondásáért szervezett tüntetésen vegyenek részt a helyszín melletti Markusovszky téren. A tüntetésre végül a konferencia egyik szervezője, Kodácsy Tamás is lement, hogy párbeszédet kezdeményezzen az azon részt vevő hívekkel. A rendezvény előtt egy Balog mellett kiálló demonstráció szerveződéséről is lehetett hallani, de ez végül nem valósult meg. Ezekről bővebben itt olvashatnak.
Radikális reformok és politizáló Jézus
„Az egyház helyzete sokkal rosszabb, mint amire gondolunk, és a megoldásnak is radikálisabbnak kell lennie, mint amire gondolunk” – kezdte felszólalását Molnár Ambrus lelkész. Úgy fogalmazott, hogy a Református Egyház nem válhat sem egy „vallási érdeklődéssel rendelkező civil szervezetté”, sem egyes politikai csoportok „hagyományőrző klubjává”. Megjegyezte, nagy kár, hogy a püspökeink közül senki nem jött el, mert az ilyen kérdéseket szemtől szembe kell megbeszélni. Szerinte, ha az Egyház valódi megújulást szeretne, elkötelezetté kell válnia a „bűnök teljes kigyomlálására”.
Ezután Kisoroszi lelkészének, Sándor Balázsnak az interpellációja következett, aki változatos reakciókat váltott ki a közönség soraiból. Már első szavai is megütközést keltettek néhányakban, amikor arra hivatkozott, hogy most az Isten szavának fog hangot adni. Szerinte Jézus régen is politizált, és ma is politizál, a politizálást pedig nem szabad a hitetlenekre hagyni, amikor pedig Balog püspök a kegyelmi ügyben döntött, kötelességét teljesítette, hiszen mindenkinek kijár a kegyelem. Ezt a kegyelmet pedig szerinte az egyház egyedül Balogtól vonta meg, amikor magára hagyta őt egy világi támadás közepette.
A Balog-párti hozzászólást már egy valódi, kálvinista tüzességgel előadott beszéd követte egy régi lelkész családból származó, hetvenes éveiben járó tatai egyházfitól. Úgy fogalmazott, hogy ha a régi falusi lelkészek most feltámadnának, szégyellnék magukat, hogy hol tart a református egyházuk. Majd felhívta a figyelmet, hogy az egyháznak azonnal vissza kellene adnia az államtól ingyen megkapott 1,4 milliárd forintot érő Alkotmány utcai ingatlant, és minden hasonlóan szerzett vagyontárgyat. Hozzátette, legalább az egyik kezünket fel kellene szabadítanunk a bilincsek alól, hogy kinyújtott tenyerünkbe megkaphassuk Isten igéjét. A beszédet hangos, hosszas taps követte, feltehetően a legtöbben (természetesen Balog emberein kívül) inkább ehhez hasonló megszólalásokra számítottak.
Ugyan a székdobálás és hangos vita – feltehetően a szervezők kifejezett örömére – elmaradt, a reformátusoknál régóta nem beszéltek ilyen nyíltan és szókimondóan az egyház problémáiról, a botrányok és az egyházi mércében nagy volumenű esemény után pedig hosszú távon elengedhetetlen a változás, csak annak mértéke és iránya lehet a kérdés. Ahogyan azt Gégény István katolikus hozzászólóként a zárszó előtt elmondta, a reformátusoknak ezzel a kezdeményezéssel most óriási felelősségük van, amelynek sikerességével minden keresztény felekezetnek példát mutathatnak.
