
Rendhagyó módon ünnepelte a miniszterelnök az ötmilliomodik beoltott utáni nyitást. Mint megírtuk, délelőtt videón örökítette meg, ahogy a Várban odalép egy esküvőre készülő párhoz, saját bevallása szerint pörköltszaftosan, borotválatlanul.
Nem sokkal korábban szintén a Várból közölte, hogy miután elértük az 5 millió beoltottat, búcsút mondhatunk a közterületi maszkviselésnek.
Azóta Maszk előttem, maszk mögöttem címmel fotóalbumot is nyitott közösségi oldalán, és a képek tanúsága szerint a miniszterelnök, ugyancsak maszkmentesen, ismeretlen járókelőkkel fotózkodott boldogan a budai Várban.
Orbán Viktor egyébként feleségével együtt részt vett a Hold utcai templomban tartott pünkösdvasárnapi istentiszteleten, amelyen Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét.
