Októbertől nem leszek alpolgármester, de egy becsületbeli ügyem hátravan – jelentette ki egy Facebook-posztban Csepel alpolgármestere, Ábel Attila.
A volt fideszes politikus – aki korábban a Fidesz-alelnök Németh Szilárd szövetségese, majd riválisa lett – azt írta a Facebookon, hogy élete legnagyobb szakmai sikere volt a júniusi 9-i „totális” győzelem, a családjával azonban megszenvedték az ellene folyó bosszúhadjáratot. Éppen ezért képviselő sem lesz, és bár nem akar végleg kiszállni a politikából, szeretné rendezni az életét.
Kitért Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével való konfliktusára is, aki Tusnádfürdőn – Ábel Attila állítása szerint – „minősíthetetlenül részegen” bocsánatot kért egy olyan embertől, akit több évtizedes munkaviszony után rúgtak ki egy állami cégtől.
Visszatérve a becsületbeli ügyre, ez a következő: ha Németh Szilárd honvédelmi államtitkár nem bontja le a csepeli birkózóakadémia előtti kordont, ezzel szimbolikusan visszavonva az Ábel ellen tett feljelentést, akkor az alpolgármester elkezdi nyilvánosságra hozni azokat a feljegyzéseket és dokumentumokat, amelyekből kiderül, miért verték rommá a kormánypártot egy budapesti kerületben, és amelyekhez hasonlókat eddig csak fideszes politikusok, valamint kormánypárti médiaszemélyiségek kaptak és ismertek meg.
Ábel Attila azt írja, Németh Szilárd egy belső, fideszes levelezés miatt tett büntetőfeljelentést ellene. E levélben Ábel leírta a konfliktusaik eldurvulásának menetét és okait, mellékelte a dokumentumait. Emiatt folyik vele szemben rendőrségi nyomozás, teszi hozzá a csepeli alpolgármester, aki szerint a Fidesz alelnöke olyan információkat vitt rendőrségre, amiknek egy párt belügyeinek kellett volna maradniuk. Mivel a csepeli politikus attól tart, hogy az ügyének válogatott részletei úgyis nyilvánosságra kerülnek a nyomozás alatt, úgy döntött, inkább maga teszi ismertté az összes dokumentumot, ha folytatódik ellene a rágalmazás miatt indított eljárás. Ha Németh hétfő reggelig lebontja a csepeli birkózóakadémia körüli kordont, nem kell nyilvánosan bocsánatot kérnie, és nem kell közzétennie, hogy visszavonta a feljelentését. Amennyiben viszont hétfő reggel ott lesz a kordon, néhány fontos anonimizálást követően elkezdi nyilvánosságra hozni a feljelentés alapjául szolgáló bizalmas dokumentumokat.