Nemi erőszak kísérlete miatt vizsgálódik a Jobbik etikai bizottsága

Nemi erőszak kísérlete miatt vizsgálódik a Jobbik etikai bizottsága

Jobbikos zászlók (Fotó: Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nemi erőszakot kísérelt meg a Jobbik egyik politikusa, korábbi polgármestere egy ököritófülpösi összejövetelen – állította csütörtök reggel a kormánypárti Bors. A lap szerint az áldozat a korábbi alelnök, Szilágyi György élettársa. Szilágyi a Jobbik egyik alelnöke, egyéniben indult a mostani országgyűlési választáson, de elbukott a fideszes Dunai Mónikával szemben, és kiesett a parlamentből.

A Bors szerint az említett, tavaly decemberi ököritófülpösi rendezvényre Szilágyi Györgyöt meg sem hívták, huszonnégy éves élettársát viszont igen, vele erőszakoskodott az említett korábbi polgármester. Az elkövetéssel gyanúsított férfi a cikk szerint felcsalta az áldozatot egy szobába, míg egy másik személy az ajtót kívülről rájuk zárta, és még egy testőrt is odaállítottak. Az elkövető ezután a tiltakozó nőt a fürdőszobába rántotta, és közösülni próbált vele. Egy másik jobbikos viszont meghallotta a segélykiáltásokat, bejutott a szobába, és addig dörömbölt a fürdőszoba ajtaján, amíg a férfi ki nem nyitotta azt. Az ügyben Szilágyiék hivatalos beadvánnyal fordultak a Jobbik etikai bizottságához, az áldozat pedig feljelentést tett – írta a lap, amely azt is állította, hogy nem indult a pártban etikai és fegyelmi eljárás, ráadásul ezt Jakab Péter elnök akadályozta.

Jakab Péter a Facebook-oldalán reagált feltehetően erre az ügyre, bár semmilyen konkrét részletet nem említett. Azt írta viszont: „Szombaton tisztújítás lesz a Jobbikban. Ma meg is érkezett a fideszes nehéztüzérség, hátha… Soha ne higgy a Fidesz-médiának. Hazudnak! A jogi lépéseket természetesen most is megteszem.”

Levélben kerestük a Jobbikot, továbbá Szilágyi Györgyöt, hogy az ügy részleteiről érdeklődjünk. Írtunk a rendőrségnek is, rákérdezve, valóban zajlik-e nyomozás az ügyben, amint válaszokat kapunk, közöljük.

Időközben közleményben reagált a Jobbik sajtóosztálya, ebben pedig cáfolták a Bors cikkének azt az állítását, hogy ne indult volna a pártban azonnal etikai és fegyelmi eljárás, illetve hogy Jakab Péter akadályozta volna ennek megindulását. „Aljas, habonyi hazugságokkal teletűzdelt lejáratási kísérlet zajlik a tisztújításra időzítve, ami a szokásos végeredménnyel fog zárulni: a hazug fideszes lap pert fog veszteni és megfizet a koholmányaiért. A cikkben állított hazugságokkal szemben a valóság az, hogy a Jobbik és annak etikai és fegyelmi bizottsága az ügy kivizsgálását a beadvány megérkezése után azonnal elindította, és erről a beadványozót is értesítette. A hazugságokkal szemben a szükséges jogi lépéseket ezúttal is megtesszük” – írta a Jobbik, bár részletesen itt sem fejtette ki, konkrétan milyen ügyben vizsgálódnak.