Népszava: Határidő nélkül hosszabbíthatnák meg a veszélyhelyzetet

Népszava: Határidő nélkül hosszabbíthatnák meg a veszélyhelyzetet

Így néz ki a bejárati ajtóra kötelezően kiragasztott „ piros lap”: Forrás: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ezert-fontos-hatosagi-hazi-karanten-bevezetese-es-betartasa

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben két törvénytervezetet dolgozott ki a kormány, az egyik a Büntető törvénykönyv módosítása, a másik pedig a veszélyhelyzetről szól – írja a Népszava. Ez utóbbi az érdekesebb, de nagyon fontos, hogy még minden módosulhat, hiszen az ellenzék szerint a kormány nyitott az észrevételeikre a tervezett intézkedések meghozatalánál.

A veszélyhelyzetről szóló törvény egyik legfontosabb eleme az lenne – írja a Népszava –, hogy ha a parlament ennek meghosszabbítására felhatalmazást adna a kormánynak, akkor ennek nem lenne határideje. Pontosabban addig tartana, amíg a parlament másképp nem dönt – adott esetben még akkor is, ha a kormány maga megállapítja, hogy maga a veszélyhelyzet megszűnt. Ettől a döntéstől függetlenül az elrendelt különleges jogrend feloldásához az Országgyűlés határozatára lenne szükség.

Egy forrásuk a határidők hiányát nevezte aggodalmat keltőnek a tervezettel kapcsolatban, arra emlékeztetve: a 2015-ös menekültválság kapcsán elrendelt különleges intézkedéseket is automatikusan hosszabbították meg az elmúlt években, akkor is, amikor az nem biztos, hogy indokolt lett volna.

Tudja meg, mivel jár a kihirdetett járványügyi veszélyhelyzet | Magyar Hang

Maga a tervezet egyébként nem sokban különbözik a jelenleg érvényben lévő kormányrendelettől, vagyis kimondja, hogy a veszélyhelyzet idején az állampolgárok biztonsága, a nemzetgazdaság stabilitásának vagy helyreállításának érdekében egyes törvényeket felfüggeszthet, saját hatáskörben hozhat különleges intézkedéseket, de csak a járvány megelőzése, kezelése, visszaszorítása céljából. A kormánynak ugyanakkor a megtett intézkedésekről folyamatosan be kellene számolnia az Országgyűlésben, vagy ha ez nem működik, akkor annak elnökének és a frakcióvezetőknek.

Az is benne van a tervezetben, hogy veszélyhelyzetben nem oszlathatná fel magát egy helyi önkormányzat sem, pontosabban egy ilyen döntés csak a veszélyhelyzet megszűnését követően lépne hatályba. Ugyanakkor a veszélyhelyzet megszűnéséig nem tartanának sem helyi, sem parlamenti szavazást és népszavazást sem lehetne kezdeményezni, az így elmaradt szavazásokat, választásokat a veszélyhelyzetet követő tizenötödik napon kellene megtartani.

A Büntető Törvénykönyv módosítására is van már egy elképzelés, ez még szintén tárgyalás alatt áll. A Népszava cikke szerint ebben az szerepel, hogy akár egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható lenne rémhírterjesztés címén az, aki a koronavírus járvány miatti különleges jogrend fennállása idején nagy nyilvánosság előtt a védekezéssel összefüggésben olyan valótlan tényt, vagy valós tényt oly módon elferdítve közöl, ami alkalmas lehet a védekezés eredményességének megzavarására, vagy magát a védekezést akadályozza, meghiúsítja. Három évig lenne börtönnel sújtható, aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel kapcsolatban olyan valótlanságot, vagy valós tényt olyan módon elferdítve terjeszt, ami alkalmas lehet emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére.

Veszélyhelyzetben sem nyomtatják ki itthon a Magyar Hangot | Magyar Hang

A napilap információi szerint az is szerepel a javaslatban, hogy aki a „járványügyi elkülönítés, megfigyelés, zárlat vagy ellenőrzés végrehajtását” megszegi, akadályozza, az akár három évig terjedő börtönnel lenne sújtható, csoportos elkövetés esetén egy és öt év között lenne a büntetés mértéke. Ha a vonatkozó megszegése, akadályozása halálesetet okozna, az illetőt kettő és nyolc év közötti börtönnel lehetne büntetni.

Azt a lap is leszögezte, hogy mindez csak tervezet, ami vélhetően módosulhat és – ezt több forrásuk is hangoztatta – komoly szándék mutatkozik az ellenzéki észrevételek figyelembe vételére.