
Bár a korábbinál már jóval kevesebben fertőződnek meg koronavírussal az oktatási-nevelési intézményekben, még mindig több mint 60 iskolában van hatályban jelenleg is valamilyen járványügyi intézkedés – derítette ki a Népszava, miután kérdéseket küldött az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi).
A szaktárca adatai szerint jelenleg az óvodák 0,15 és az iskolák 0,5 százalékában érintett egy-egy csoport vagy osztály a rendkívüli szünet, illetve a digitális munkarend elrendelésében. Korábban az Emmi azt a tájékoztatást adta, hogy mintegy 13 500 iskolai feladatellátási-hellyel lehet számolni, így ez alapján 65-70 iskolai helyszínt érinthet jelenleg valamilyen járványügyi intézkedés.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint azonban a hivatalos adatok nem minden esetben fedik a valóságot. Nagy Erzsébet, a PDSZ egyik ügyvivője a Népszavának azt mondta: több olyan esetről tudnak, amikor egy-egy diák megfertőződött, de hivatalosan nem rendeltek el számukra karantént, csak haza küldték őket gyógyulni.
Az érdekvédő szerint az is aggályos, hogy továbbra sincs kontaktkutatás, a fertőzött tanulók, pedagógusok lehetséges kontaktjait nem tesztelik. A lap érdeklődött az Emminél a tanárok, diákok teszteléséről is, de erre vonatkozó kérdésükre nem kaptak választ.