„Néztem is, milyen jól ki van gyúrva” – mondta Varga Judit Schadl Györgyről
Fotó: Varga Judit Facebook-oldala

„Most mit csináljon egy miniszter, akinek a miniszterhelyettesét egy ilyen gyanú éri? Azt hiszem, a gyerekeiről beszéltünk” – számolt be Varga Judit arról a szürreális jelenetről, amikor Völner Pál a meggyanúsítása és lemondása után bement hozzá, a főnökéhez. Vagyis az ügyről, arról, hogy Vöner valóban segített-e kenőpénzért végrehajtói pozíciókat osztogatni, nem beszéltek egy szót sem. Ez derült ki a Fővárosi Törvényszéken, ahol Varga Juditot tanúként hallgatták meg a Schadl-Völner-perben.

Az ügy kirobbanása, azaz 2021 óta ez az első alkalom, hogy Varga Judit, a felelős minisztériumot akkor vezető politikus részletesen beszélt a Schadl-Völner ügyről és arról, mit tudott arról, hogy a felügyelete alatt álló végrehajtók vezetői a vád szerint kenőpénzekért osztogatnak praxisokat – idézte fel tudósításában a 444.hu. Varga a sajtóban mindig kerülte az erre vonatkozó kérdéseket, most viszont elért odáig a bírósági tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken, hogy Trócsányi László után beidézték őt is. Varga meghallgatása azért különösen érdekes, mert volt férje, az azóta a Tisza Párt elnökévé vált Magyar Péter közzétett egy titokban rögzített hangfelvételt, amelyen Varga még miniszterként arról beszélt neki: „Rogán Antalék kihúzatták magukat” az ügy ügyészségi aktáiból.

Völner Pál már az előkészítő tárgyalások során, 2023-ban szerette volna beidéztetni korábbi főnökeit, Varga Judit igazságügyi minisztert és elődjét, Trócsányi Lászlót. Idén tavasszal derült ki, hogy ezek a tanúkihallgatások meg is történnek majd. Pap Gábor, Völner védőjének többszöri indítványára két külön tárgyalási nap is az egykori miniszterek meghallgatásáról szól. Kedden Trócsányit már meg is hallgatták, Magyarország 2014 és 2019 közötti igazságügyi minisztere azt mondta, egyszer hívta fel Schadl Györgyöt már azután, hogy távozott a székéből. Elmondása szerint végrehajtási szakkérdésben kérte ki a végrehajtói kar elnökének véleményét, „de én ebédelni, társasági eseményekre nem jártam vele” – mondta. A nyomozás során keletkezett bizonyítékok között is többször előkerül Varga Judit neve. Az egyik felvétel szerint Schadl György arról beszélt, hogy az egyik végrehajtó azzal fenyegetőzött, feljelenti Varga Juditot, egy másikon pedig hallani, ahogy Völner és Schadl arról egyeztettek, hozzanak össze egy találkozót a „jó miniszter asszonnyal”. Később az is kiderült, hogy Schadl közvetlenül a letartóztatása előtti napon kétszer is tárgyalt az Igazságügyi Minisztériumban.

Varga Judit egykori helyettesét, Völner Pál államtitkárt azzal gyanúsították meg, hogy hosszabb időn keresztül kenőpénzeket fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől (több mint 80 millió forintot), hogy az Igazságügyi Minisztériumban lepapírozza a végrehajtókkal kapcsolatos ügyeket, a legtöbb esetben a végrehajtók kinevezését. Völnerre 8 év börtönt kért ezért az ügyészség. A NER eddigi történetében ő a legmagasabb rangú fideszes, aki korrupciós vádak miatt bukott meg. Magyar Péter, Varga exférje korábban azt állította, Varga Judit már a Schadl-ügy kirobbanása előtt le akarta váltani Völner Pált, de Orbán ezt megakadályozta.

A csütörtöki tárgyaláson a bírónő kérdésére Varga Judit elmondta, nem ismerte a végrehajtói kar elnökét korábban, miniszteri kinevezése után mutatkozott be neki Schadl. „Nem akarom megbántani a végrehajtó szakmát, de nem a prioritásaim közé tartozott, hogy a karuk vezetőjével találkozzak” – fogalmazott. „Dinamikus ember volt, jól tudott érvelni” – mondta Schadlről az egykori miniszter, aki meg is lepődött, hogy ilyen fiatalon ilyen magas pozícióig vitte Schadl –, „néztem is, mindig milyen jól ki van gyúrva”. A bírónő arra is rákérdezett, hogy a Schadllel folytatott találkozókon ott volt-e Völner Pál. „Ha Schadl Györggyel én találkoztam, ő mindig ott volt, ez nem kérdés” – mondta erről Varga.