Lapunk számolt be róla elsőként, hogy az ATV A Nap híre című műsorának csütörtöki adásában különös kijelentéseket tett Niedermüller Péter. Erzsébetváros polgármestere a Fidesz kirekesztő politikáját elemezte, ennek nyomán pedig arra jutott: ha a kormánypárt által megtámadott csoportokat lehántjuk, csak a fehér, keresztény heteroszexuális férfiak maradnak, „meg azért nők is vannak közöttük.” Niedermüller mindezt viszont úgy vezette fel, hogy az általa említett csoport egy „rémisztő képződmény.” „Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből” – mondta csöndesen beszélgetőtársainak. Cikkünk megírása után a Demokratikus Koalíció levélben kérte ki az állításokat, és vádolta meg szerzőnket manipulációval és etikátlansággal. A vádakat főszerkesztőnk utasította vissza.
Vasárnap este aztán reagált a DK-s politikus is, aki leszögezte, az égvilágon semmi baja a fehér, keresztény heterókkal. Lapunk cikkét felidézve azt írta, ő nem veszi fel az elé dobott kesztyűt, és nem fog senkit rosszindulattal vádolni. Inkább máshonnan közelíti meg a dolgot. Elmondása szerint ő a kormány kirekesztő politikájának összefüggéséből beszélt arról, hogy „a kormány ma már nyíltan szélsőjobboldali politikát és propagandát folytat”, és a „fehér nacionalizmus” retorikáját használja.
„Ennek lényege, hogy mindenkit kiközösít, s ha ennek a gyűlöletkeltő stratégiának a különböző rétegeit lehántjuk, akkor egyetlen csoport marad, a fehér, keresztény, hetero férfiak és nők csoportja, és ez rémisztő. Nem az emberek, nem ez a csoport, hanem ez a kommunikációs stratégia a rémisztő. Nekem az égvilágon semmi bajom nincs a fehér, keresztény, hetero férfiakkal és nőkkel, csak azokkal, akik korlátozzák mások jogait és kirekesztenek másokat. Ha ők szabadon akarják követni saját meggyőződésüket, akkor egy demokráciában ezt nem lehet megtagadni másoktól sem. A kormány azonban nem törődik a demokráciával, hanem arra a célra használja őket, hogy tőlük megkülönböztetve másokat megbélyegezzen” – szögezte le Niedermüller Péter.