
„Egyelőre a kormányzati elvonások ellen küzdünk, ha kapunk levegőt, jöhet a hídrekonstrukció” – mondta a Telexnek Kiss Ambrus, a főpolgármesteri hivatal főigazgatója arra a kérdésre, hogy mikor kezd neki a főváros az erősen korrodált Petőfi híd felújításának. Bár szerinte is nagyon jól tudják, hogy a rekonstrukciót el kellene kezdeni, még sincs benne az erre fordítható összeg a 2025-ös költségvetésben.
Kiss Ambrus elmondta, a főváros jelenlegi pénzügyi helyzetében inkább az alapvető közszolgáltatások fenntartására koncentrálnak, például arra, hogy legyen áram a közvilágításhoz, legyen üzemanyag a BKV-buszokba. Egyelőre a felújítás több százmillió forintba kerülő tervezésére kiírandó közbeszerzési pályázatra sincs meg a fedezet. Azt, hogy maga a hídfelújítás mennyibe kerülhet, Kiss Ambrus nem akarta megbecsülni, az szerinte a műszaki tartalomtól függően több tízmilliárd forint is lehet. A fővárosnak három lehetősége van, hogy pénzt szerezzen az infrastrukturális beruházásokra: a hitel, a kormány vagy az unió. A Lánchidat saját forrásból és az Európai Beruházási Bank hiteléből újította fel Budapest, a kormány ehhez segítségül felajánlott hatmilliárd forintot. Kiss szerint ha ez a pénz a fővárosnál lenne, már kiírták volna a tervezési pályázatot. – De nincs és soha nem is volt – tette hozzá. Megkeresték Lázár Jánost, hogy a Lánchíd hatmilliárdját tegye bele a kormány egy közös fővárosi híd-műtárgyalapba, amiből Budapest több fejlesztést is megkezdhetne, de Kiss szerint a felvetésükre nem kaptak olyan választ, amiből az elképzelés reálissá válna. Sőt, más sorokon még újabb elvonás jött, emelkedett például a szolidaritási hozzájárulás mértéke.