Novák Katalin aláírta a státusztörvényt
Novák Katalin köztársasági elnök Ferenc pápa látogatásán, az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel szervezett találkozón a Karmelita kolostorban 2023. április 28-án. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Az Országgyűlés által elfogadott új pedagóguséletpálya-törvény tartalmilag más, mint amely tiltakozást váltott ki, és biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását és megteremti a béremelés alapját – írta Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palota honlapján megjelent közleményében.

Az államfő jelezte: az Országgyűlés által elfogadott törvényt csütörtökön aláírta, és elrendelte annak kihirdetését. Mint írta: a sokak által joggal kifogásolt, eredetileg vitára bocsátott úgynevezett „státusztörvény-tervezet” leginkább vitatott pontjai szerinte az elfogadott jogszabályban már nem vagy érdemi módosítással szerepelnek.

„Ez a törvény tehát tartalmilag már más, mint az, amely a tiltakozást kiváltotta. Ezért, áttanulmányozva a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szövegét és mérlegre téve a mögötte meghúzódó törvényhozói szándékot, úgy ítélem meg, hogy az új törvény biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását, egyértelmű kereteket biztosít, és megteremti a béremelés alapját” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Státusztörvény: saját szavaira emlékezteti Novák Katalint a Momentum
Magyar Hang

Státusztörvény: saját szavaira emlékezteti Novák Katalint a Momentum

Az ellenzéki párt arra szeretné rávenni a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt.

Mint hozzátette, álláspontja változatlan, a jövőnk kulcsa, hogy milyen felnőtté válnak a mai diákok. Versenyképes tudással rendelkező, magabiztos, stabil értékrendű fiatalokra van szüksége a jövő Magyarországának. Ehhez elhivatott, jól teljesítő, megbecsült pedagógusokra és minőségi nevelésre van szükség. Erről érdemes a jövőben valódi társadalmi vitát folytatni. Szerinte sok lényeges, megoldandó feladat van még: elsősorban a tanári bérek érdemi emelése és a pedagógusok megbecsültségének biztosítása igényel további lépéseket. 

Novák Katalin azt kérte a magyar politikai élet minden szereplőjétől és az uniós intézményektől, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar pedagógusok érdemi béremeléséhez szükséges források mihamarabb rendelkezésre álljanak.

Arról, hogy mi a gond a státusztörvénnyel, és valójában milyen aknák maradtak benne, amiért az Európai Bizottság is vizsgálni fogja a „bosszútörvényként elhíresült jogszabályt, ITT írtunk részletesen.

Megszorítások béremelés nélkül: Elfogadták a státusztörvényt
R. Kiss Kornélia

Megszorítások béremelés nélkül: Elfogadták a státusztörvényt

Vezényelhetőséget, a korábbinál alacsonyabb végkielégítést és a szakszervezeteket korlátozó rendelkezést is tartalmaz a kedden elfogadott pedagógus státusztörvényt, béremelést viszont nem.