
Egy londoni konferencián tart előadást a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin – szúrta ki az Mfor.hu. Az Alliance for Responsible Citizenship eseményéről van szó, a szervezet megfogalmazott céljai között szerepel a megosztottság csökkentése a konzervativizmuson belül és a nyugati társadalmakban, valamint a hagyományos családi értékek fontosságának hangsúlyozása. A február 17–19. között, Londonban esedékes konferenciára mintegy négyezer résztvevőt várnak a világ minden tájáról. Az előadók és a panelbeszélgetések szereplői túlnyomórészt konzervatív kutatók, politikusok, újságírók és influenszerek lesznek.
Novák Katalint úgy mutatták be, mint három gyermek édesanyja, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, egykori családokért felelős miniszter. Egyúttal társalapítója az X-Y Worldwided nevű szervezetnek, amely a gyermektelenség elleni küzdelmet tűzte zászlajára. A 2023-ban létrehozott ARC alapítói közt feltűnik Jordan Peterson konzervatív sztárpszichológus, véleményvezér, valamint John Anderson volt ausztrál miniszterelnök-helyettes is, illetve a brit konzervatív párthoz (tory) köthető személyek is.