„Nincs annak relevanciája, hogy nyomásra vagy nem nyomásra hoztam ezt a döntést”
Novák Katalin és Balog Zoltán püspök 2022. májusában (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

– Ezt a döntést én hoztam és innentől nincs relevanciája annak, hogy kinek a javaslatára, nyomásra vagy nem nyomásra, miért hoztam ezt a döntést,
én döntöttem, ezért én vállaltam a felelősséget – így válaszolt Novák Katalin a Telex kérdésére, amikor az egy évvel ezelőtt nyilvánosságra került, K. Endrének adott kegyelem hátteréről kérdezték. A korábbi államfő Londonban van jelenleg, ahol a konzervatív Alliance for Responsible Citizenship (ARC) eseményén mond beszédet, ekkor sikerült elcsípnie őt a portálnak. Habár szerettek volna ennél bővebb információt is megtudni az ügy hátteréről, a volt köztársasági elnök csak a lemondási beszédére hivatkozott, miszerint abban a hiszemben adott kegyelmet az egykori pedofil igazgató bűnsegédjének, hogy ő nem élt vissza a rá bízott fiataloknak a kiszolgáltatottságával. Ismét elismerte, hogy rossz döntést hozott, ami miatt vállalta a felelősséget és távozott posztjáról.

A magyar belpolitikát alapjaiban felforgató kegyelmi döntés hátteréről egy év elteltével sem tudni számos részletet. Az már akkor kiderült, hogy Balog Zoltán – mint Novák Katalin tanácsadója és egyben református püspök – javasolta a kegyelmet, ennek konkrét hátterét azonban továbbra is homály fedi.

Novák Katalin – mint arról már beszámoltunk – egy londoni konferencián tart előadást, az eseményt rendező szervezett megfogalmazott céljai között szerepel a megosztottság csökkentése a konzervativizmuson belül és a nyugati társadalmakban, valamint a hagyományos családi értékek fontosságának hangsúlyozása. Az előadók és a panelbeszélgetések szereplői túlnyomórészt konzervatív kutatók, politikusok, újságírók és influenszerek lesznek. Novák Katalint úgy mutatták be, mint három gyermek édesanyja, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, egykori családokért felelős miniszter. Egyúttal társalapítója az X-Y Worldwided nevű szervezetnek, amely a gyermektelenség elleni küzdelmet tűzte zászlajára. A 2023-ban létrehozott ARC alapítói közt feltűnik Jordan Peterson konzervatív sztárpszichológus, véleményvezér, valamint John Anderson volt ausztrál miniszterelnök-helyettes is, illetve a brit konzervatív párthoz (tory) köthető személyek is.