Nyilatkozatot kért a TASZ munkatársától a TV2, közölni már nem merte

Nyilatkozatot kért a TASZ munkatársától a TV2, közölni már nem merte

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK


Az otthoni karantén kapcsán kívánta megszólaltatni a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogi szakértőjét a TV2, viszont a munkahelyét már nem akarta odaírni – számolt be róla Facebook-oldalán a szervezet. Asbóth Mártont pedig egyenesen a TASZ irodáján keresztül érte el a csatorna, a szakértő pedig a végén kérte, hogy a munkahelyét a neve mellett tüntessék fel.

A riporter ezt követően a TASZ szerint jelezte: erre nem lesz lehetőség, mert a szervezet „tiltólistán” van. A nyilatkozatot úgy kívánták leadni, hogy Asbóthra betegjogi szakértőként hivatkoznak. Ő szóban és írásban is jelezte, hogy ehhez nem járul hozzá, levelére viszont nem kapott választ. A riport aztán nem került végül be a Tényekbe, egy másik jogászt szólaltattak meg.

„Az utóbbi években közismertté vált, hogy a kormányzati propaganda bizonyos témákat tudatosan elhallgat a közönsége elől, ilyen nyilvánvaló és kimondott cenzúrával viszont még nem találkoztunk” – értékelt a Társaság a Szabadságjogokért.

Asbóth Mártont egyébként mi is kérdeztük arról, mivel járna a kijárási tilalom, ha bevezetnék, és hogy mik azok a jogaink, amiket még veszélyhelyzet idején sem korlátozhatnak. Cikkünket a pénteken megjelenő Magyar Hangban találják.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Ki lesz a nyerő? – Magyar Hang-ajánló

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom