
Etikai és fegyelmi vizsgálatot követelnek a Szegedi Tudományegyetem korábbi és jelenlegi hallgatói azzal az oktatóval szemben, aki nemrég homofób kijelentéseket tett a közösségi oldalán. A Magyar Hang írta meg korábban, hogy a szociológia tanszék egyik munkatársa (nevének csak monogramját közöljük: R. A.) Mózes 3. könyvét idézte egy azóta már törölt bejegyzésében arról, hogy férfival hálni úgy, mint egy asszonnyal, az utálatosság. Akik pedig ilyet követnek el, „halállal lakoljanak”.
A Hallgatók az Egyenlőségért Facebook-oldalon közzétett, Rovó László rektornak és az intézmény vezetésének címzett nyílt levélben az olvasható, hogy az egyetem korábbi és jelenlegi hallgatói megdöbbenve és felháborodva értesültek arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Szociológia Tanszékének egyik oktatója a 2025-ös Budapest Pride rendezvényt követően nyilvános Facebook-bejegyzésben tett homofób, gyűlöletkeltő kijelentéseket. Szerintük az érintett oktató bejegyzése nem csupán az LMBTQ+ közösséget, hanem minden jóérzésű embert sért. Az ilyen stílusú nyilvános véleménynyilvánítás nem férhet össze sem az egyetemi oktatói státusszal, sem az SZTE által képviselt, a sokszínűséget és az emberi méltóságot elvileg tiszteletben tartó értékekkel.
Azt különösen aggasztónak tartják, hogy az egyetem vezetése eddig még nem adott semmilyen érdemi választ a történtekre. (A szociológiai tanszék korábban egy rejtélyes posztban már reagált: habár az előzményeket nem írták, de azt leszögezték, hogy „egyértelműen elhatárolódik mindenféle kirekesztő, homofób, embertársaikat méltóságában sértő megnyilvánulástól, származzon az bárkitől, oktatótól, hallgatótól, bármilyen kontextusban is hangozzék el, bármilyen kifejezett vagy látens céllal történjék”.) A hallgatói közösség tagjai – mint írták – úgy érzik, hogy a tartózkodás ebben az esetben nem semlegességet, hanem hallgatólagos elfogadást jelent.
Négy követelésük is van az ügyben:
• Az SZTE indítson független etikai és fegyelmi vizsgálatot az érintett oktató ügyében;
• A rektor és az egyetem vezetése nyilvánosan határolódjon el a homofób megnyilvánulásoktól;
• Az egyetem vállaljon nyilvános elköteleződést az LMBTQ+ hallgatók, oktatók és dolgozók védelme mellett, valamint erősítse meg, hogy a gyűlöletkeltésnek nincs helye az egyetemi közösségben;
• Amennyiben még nem készült, úgy az SZTE dolgozzon ki világos és nyilvános protokollt az ilyen esetek kezelésére, amely tartalmaz prevenciós és képzési elemeket is.
Ha az egyetem vezetése nem hajlandó érdemben reagálni, kénytelenek leszünk további lépéseket tenni méltóságunk védelmében.
A hallgatók szerint ugyanis mindez nem csak az LMBTQ+ közösség ügye. Ez az egész egyetemi közösség ügye. Egy olyan egyetemé, amelynek most választania kell a gyűlölet vagy az emberi méltóság tisztelete között.