Nyílt levélben tiltakoztak az állatorvosok, mert Orbán Győzikés-zebrás videót posztolt az egyetemről
Orbán Viktor az Állatorvostudományi Egyetem diákjaival. (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Péntek délelőtt két ismeretlen egy nyílt levelet adott át az Állatorvostudományi Egyetem Rektori Hivatal előadójának, név és feladó megjelölése nélkül – írja az Állatorvostudományi Egyetem a honlapján, amit a 24.hu vett észre. Az intézmény a nyílt levelet és a rektor válaszát is közzétette.

A nyílt levél így kezdődik: „Őszinte megdöbbenéssel láttuk Orbán Viktor miniszterelnök úr Facebook-oldalán megosztva azt a videóanyagot, amely az Állatorvostudományi Egyetem könyvtárában készült a miniszterelnök úr és az Egyetem hallgatóinak közös szereplésével, Gáspár Győző „Győzike” közéleti szereplő megnyilvánulásaival összevágva. Számos megkeresést kaptunk azóta a diákoktól, azaz leendő állatorvosoktól, amelyben kétségbeesésüket és nemtetszésüket fejezték ki a videó létrejöttének körülményeivel kapcsolatban. Többen is arról számoltak be, hogy az esemény nem volt nyilvánosan, előre meghirdetve, így lehetőséget biztosított a hallgatók részvételének különféle módszerekkel történő kikényszerítésére.”

A szövegben kiemelik, méltatlannak tartják a kar hallgatóinak ilyen szintű felhasználását, propagandacélokra történő kirendelését, különös tekintettel arra, hogy rendkívül erős függelmi viszony áll fenn köztük és a tanári kar között. Mint hozzáteszik, Orbán Viktor „zebraügye” nem igényelt eddig állatorvosi konzíliumot. Ha a miniszterelnökben kérdések merülnek fel az állatokkal kapcsolatosan, olyan végzett állatorvosokhoz kell őt irányítani, akik érdemben tudnak neki segíteni. A nyílt levél arra is kitér, hogy „ha a miniszterelnök úr célja ténylegesen a hallgatókkal történő társalgás, ennek kellő transzparenciát kell teremteni, azaz előre kihirdetett időpontban és helyszínen kell megvalósítani, ezzel lehetővé téve, hogy aki valóban szeretne, részt tudjon venni az eseményen, és fel tudjon tenni valódi kérdéseket. Amennyiben pedig videóanyag is készül, a felvételek összevágása nem történhet olyan módon, hogy az a jelenlevőket hátrányos helyzetbe hozhassa, valamint nem irányulhat közvetlen politikai haszonszerzésre.

„Alulírott magyar állatorvosok arra kérjük az Egyetem vezetőségét, hogy a továbbiakban ne működjön közre az Egyetem hallgatóinak politikai célból történő felhasználásában, pártállástól függetlenül. Kijelentjük, hogy jelen aláírásunk kizárólag a hallgatók politikai célokra történő felhasználásának azonnali beszüntetése melletti kiállásunkat jelenti, és határozottan elutasítjuk, hogy ezt bárki világnézeti vagy politikai álláspontunk megítélésére használja fel” – áll a levélben, melyet a 228 támogató nevének feltüntetése nélkül tett közzé az intézmény.

Sótonyi Péter rektor válaszolt a levélre: eszerint „a Kiállás az Egyetem hallgatóiért című nyílt levél célkitűzésével – azaz a hallgatók bármely pártrészéről politikai célokra történő felhasználásának tiltása mellett – az egyetemi vezetőség is teljes mértékben egyetért.” A rektor leírta, Orbán március 27-i látogatása a Miniszterelnökség kérésére nem volt nyilvános, azon elsősorban a hallgatók megválasztott képviselői vettek részt. „A Miniszterelnökség semmiképpen sem akart politikai demonstrációt, ezért elzárkózott a nagylétszámú hallgatói jelenléttől, amelyet 30 főben maximalizáltak.” A hallgatók kiválasztásában az egyetem vezetése nem vett részt, ők nem politikai preferenciájuk alapján vettek részt a beszélgetésben – írta Sótonyi. Visszautasítja, hogy bárki kényszerítette volna a hallgatókat a részvételre, nem merült fel „függelmi” kérdés. 

A több mint két órás találkozón a rektor szerint kiemelt téma volt a ragadós száj- és körömfájás járvány, de a többi között beszéltek a frissdiplomások lehetőségeiről és a klímaváltozás hatásairól is. A helyszínen csak a miniszterelnöki stáb videózott, „a közösségi médiában megjelent videó az esemény kis részletéről készült és nem feltétlenül abban a kontextusban, amire a tárgyalt témák alapján számítottunk.” Azzal folytatta, hogy az egyetem nem tudja befolyásolni, hogy egy kiemelt közszereplő munkatársai milyen módon szerkesztik vagy használják fel a készült videókat. „A látogatás és a megjelent videó a hallgatóság egy részében erős indulatokat váltott ki, sőt egyenesen gyűlölködésbe csapott át, ami egyfelől a résztvevők ellen irányult, másfelől az egyetemi vezetés ellen, felróva, hogy politikusok jelennek meg egyetemi rendezvényeinken.” A válaszból kiderült, Sótonyi a hallgatóknak is írt egy levelet, kérve, hogy hagyjanak fel az indulatkeltéssel.