Nyolcfős kommunikációs stábja van Varga Juditnak

Nyolcfős kommunikációs stábja van Varga Juditnak

Varga Judit (Fotó: Varga Judit Facebook oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Varga Judit igazságügyi miniszter mellett nyolc fő folytat kommunikációs- és sajtótevékenységet, sajtófőnöki és ügyintézői beosztásban, határozatlan idejű kormányzati jogviszony, valamint szerződéses jogviszony keretében – tudta meg közérdekű adatigényléssel a 444

Mint írták, az érintettek együttesen bruttó 5,77 millió forint illetményt, illetve megbízási díjat kapnak ezért, ami havi átlagban 721 ezer forint bruttót jelent. Ám annak ellenére, hogy ekkora stáb veszi körül Varga Juditot, nem szívesen válaszol a független sajtó kérdéseire, például bár már hetek teltek el azóta, hogy korrupciógyanú miatt megbukott helyettese, Völner Pál, a miniszter azóta sem mondott erről semmit.

A lap Szijjártó Péter külügyminiszter munkatársaival kapcsolatban is kikérte a vonatkozó adatokat. Eszerint a Külügyminisztériumban összesen kilenc fő dolgozik kommunikációs és sajtómunkatársaként. Ők együtt 7,74 millió bruttót visznek haza, ami fejenként átlagosan 859 ezer bruttóra jön ki havonta. Szijjártó stábjában pedig még sajtófőnök-helyettes is van.

Frissítés: A 444-gyel az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya azt közölte, hogy Völner Pál lemondásának napján is nyilatkozott Varga Judit az ügyről a Katolikus Rádióban. Ott Varga azt mondta, nagyon helyesen tette Völner, hogy lemondott.

Címkék: Varga Judit