Nyolc ország elfogadja a védettségi igazolványt, de kiskorúval csak három helyre utazhatunk

Nyolc ország elfogadja a védettségi igazolványt, de kiskorúval csak három helyre utazhatunk

Belgrád (Fotó: Unsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, a legtöbb olyan országba nagy valószínűséggel lehet majd utazni, ahová a magyarok szívesen járnak nyaralni. Konkrét célpontokat nem említett, de azt ígérte a kormány minél több országgal igyekszik kétoldalú megállapodásokat kötni, hogy a magyar védettségi igazolvánnyal is lehessen utazni. A megegyezések ugyanakkor csak a beoltottakra vonatkozik, a 16 éven aluli, és így szükségszerűen nem oltott fiatalok és gyerekek kapcsán további tárgyalásokra lesz szükség.

Megkerestük az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztériumot. – Magyarországon azért beszélhetünk már az utazásokról, mert a magyar oltási program sokkal előrébb tart, mint más európai országok oltási programja, akik hozzánk képest le vannak maradva, igazából rájuk kell várnunk – írták válaszukban.

Tájékoztattak, hogy nyolc ország (Bahrein, Észak-Macedónia, Horvátország, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, Törökország, valamint szombattól Csehország) már elfogadja a magyar védettségi igazolványt. A megállapodások száma nőni fog.

– A védettségi igazolvánnyal nem rendelkező kiskorúak Észak-Macedóniába, Szerbiába és Törökországba minden korlátozás nélkül beutazhatnak, és az összes többi ország esetében is azon dolgozunk, hogy a megállapodást teljes mértékben kiterjesszük rájuk is – fogalmaztak. A 16 éven aluli gyereket nevelő családok így egyelőre ezt a három országot vehetik célba, ha kötelező karantén és PCR-tesztek nélkül szabadon utaznának.

Érdemes figyelni arra is, hogy Horvátország esetében nem elegendő a védettségi igazolvány, a belépéshez szükség lesz az oltás után kapott dokumentumra is, amely a második oltás időpontját is tartalmazza – ezt a dátumot követő 14. naptól lehet szabadon déli szomszédunkhoz utazni.