Óbudai botrány: fél év meghallgatás és vallomás nélkül
Kiss László polgármester nélkül ülésezik az óbudai testület (Fotó: Magyar Hang / Hutter Marianna)

Bírósághoz fordul Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal vezetője annak érdekében, hogy az kényszerítsen ki „egyértelmű állásfoglalást" dr. Kiss László fizetése ügyében, ha már a III. kerületi képviselő-testület magától nem döntött az ügyben. Eközben Nagy Márton gazdasági miniszter rendkívül jelentős szolidaritási hozzájárulást vár el a kerülettől, amelynek polgármesterét tavaly augusztus közepén tartóztatták le, amit most újabb három hónappal hosszabbítottak meg a Völner-Schadl-ügyben eljáró ügyész indítványára annak ellenére is, hogy semmilyen közvetlen bizonyíték nem támasztja alá azt, amivel vádolják. A polgármester politikai leszámolásról beszél, ügyvédje szerint a vádak abszurdak, a bíróságon cáfolhatók – írja a Jelen, emlékeztetve arra: az óbudai önkormányzatban tavaly márciusban kezdődtek a letartóztatások, akkor a rendőrök elvitték Czeglédy Gergő alpolgármestert, majd a DK polgármesterét, dr. Kiss Lászlót is letartóztatták, akit azzal gyanúsítanak, hogy miután 2019-ben legyőzte a fideszes Bús Balázs addigi polgármestert, 18 millió forintot szerzett visszaosztott pénzekből. A polgármester ezt a leghatározottabban tagadja, s bár a sajtótól hermetikusan elzárják – kivéve akkor, amikor a Hír TV kamerái előtt kéz- és lábbilincsben vezetik el –, a Facebookon több üzenettel is jelezte, hogy a kerületben számos ingatlanpanamát akadályozott meg, s ezekkel rendkívül komoly fideszes üzleti érdekeket sérthetett, Vagyis az, ami zajlik ellene, politikai leszámolás. Kiss tehát a börtönben is aktív, így aztán, amikor Sára Botond a fizetésének megvonását kezdeményezte, az önkormányzat nyugodt szívvel állíthatta, hogy a polgármester a börtönből is jogszerűn veszi fel a fizetését, hiszen annak ellenére, hogy letartóztatásban van, előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést és polgármesteri utasításokat ad ki – ironikus, de épp ezt alátámasztó mellékszála az ügynek, hogy a magyar sajtót bejárta az a kiszivárgott kézírásos utasítás, amelyben dr. Kiss László maga rendeli el, hogy az ügyében a képviselő-testület zárt ülésen döntsön. Sára Botond ennek ellenére a fővárosi kormányhivatal nevében felszólította a képviselő-testületet, hogy vonják meg a fizetését, és fizettessék vissza vele az eddig felvett pénzt.

Végül semmilyen állásfoglalást nem fogadott el az óbudai testület a letartóztatott Kiss László fizetéséről
Hutter Marianna

Végül semmilyen állásfoglalást nem fogadott el az óbudai testület a letartóztatott Kiss László fizetéséről

Három verzió volt az ügyben, egyik sem ment át. Sára Botond szerint a polgármesternek nem jár fizetés a börtönben, az önkormányzat korábban azzal érvelt, igenis érdemi munkát végez onnan is.

A képviselő-testület a fizetés kérdését a múlt héten ugyan megtárgyalta, de nem jutott egyről kettőre, ezért a fővárosi kormányhivatal a Fővárosi Törvényszékhez fordult, hogy a bíróság kényszerítse ki a testület érdemi állásfoglalását. Könnyen előfordulhat, hogy mire ez a procedúra lezajlik, írja a Jelen, akár már le is telhet dr. Kiss László május közepéig meghosszabbított letartóztatása. Akadnak ugyanis olyan vélemények, hogy ennél tovább már nem lehet húzni az ügyét, amely a polgármester ügyvédje szerint is elég gyenge lábakon áll. A portál emlékeztet arra, hogy Zamecsnik Péter ügyvéd a Magyar Hangnak azt nyilatkozta a döntés után: a nyomozás hosszú tartama jogilag nehezen indokolható, ő maga pedig bizonyos abban, hogy a perbíróságon, vagyis akkor, amikor majd a „normál bírósági tárgyalás lesz”, ezeknek a vádaknak vagy gyanúknak a jelentős részét meg tudja cáfolni Kiss László. Maga a vádakat abszurdnak és megalapozatlannak tartja, s – írja a Jelen – valóban nehezen értelmezhető, hogy az az ügyész, aki résztvevője a Völner-Schadl-ügynek, amelynek során a volt igazságügyi államtitkár szabadon védekezhet, miért tartja egy annál jóval kevésbé fajsúlyos, és messze nem annyira bizonyított ügyben elengedhetetlenül indokoltnak dr. Kiss László elzárását.

A helyzet a következő: dr. Kiss Lászlót két gyanúsított vallomása alapján – mindketten vádalkut kötöttek, és más ügyekben keletkezett jelentős, egyikük esetében várhatóan több mint 15-16 éves büntetési tételt enyhítettek – tartóztatták le, egyiküké közvetett vallomás, amely egy hallomás alapján azt állítja, hogy a bűnszervezet „főnöke” Kiss László volt. A másik vallomás a Jelen szerint ennél érdekesebb: a vallomástevő ugyanis az első meghallgatásán még arról beszél, ugyan már, dehogy Kiss László volt a főnök, majd többedik vallomása során azt mondja, hogy talán ő volt az.

Az önkormányzat mindenesetre, írja a portál, meglehetősen elszántnak tűnik: közleményükben fölhívják a figyelmet arra, hogy az ügyészség álláspontja szerint fennáll a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének, illetve a bűnismétlés veszélye – „egy olyan nyomozásban, amely még 2021-ben kezdődött, és amelyben új nyomozati cselekményekről nincsen semmilyen hír, új gyanúsítás pedig nem történt. Mindeközben az eltelt fél évben egyszer sem hallgatták meg az ügyben a polgármestert, nem vették fel a vallomását. Nehezen értelmezhető, hogy mit nem lehetett fél év alatt kideríteni, s milyen valós nyomozati oka lehet az újabb három hónapos hosszabbításnak” – írják, rámutatva arra: „a ’nyomozást’ pontosan ugyanaz az ügyészség végzi, amely azt állította, hogy nem tudja, ki „Tóni, Barbara és Ádám”. Amely hagyta, hogy a Völner-Schadl-ügyben 85 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított Völner Pál volt igazságügyi államtitkár mindvégig szabadlábon védekezzen, a Parlamentbe bejárjon, szavazzon, a fizetését, költségtérítését megkapja. Ahogy lehetővé tette azt is, hogy az 1,4 milliárdos csalással vádolt Simonka György volt fideszes képviselő se kerüljön letartóztatásba, még azután sem, hogy megpróbált tanúkat megvesztegetni, amivel még le is bukott”.

Tény, hogy az elmúlt fél évben a letartóztatott polgármestert nem hallgatták ki, vallomást nem tett, az ügyészség indítványa pedig most februárban lényegében semmilyen érdemi többlet-információt nem tartalmazott ahhoz képest, amit a decemberi hosszabbítási kérelméhez nyújtott be; így aztán fölmerül a kérdés, hogy végül is, mi történt az elmúlt három hónapban? – áll a Jelen cikkében, amely arról is ír: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nincs könnyű helyzetben: 5 milliárd 276 millió forintot von el a 2025-ben szolidaritási hozzájárulás címén a III. kerületi önkormányzattól a kormány, ez a budapesti kerületek között a második legnagyobb mértékű forráselvonás, ami rendkívül jelentős, kiváltképp, ha abból indulunk ki, hogy ennek mértéke a 2020. évi 562 millió forintról mára több int a kilencszerese lett, ami meglehetősen nehezen volna szakmailag indokolható. Ez az önkormányzat szerint a demokrácia és a választói akarat teljes semmibevétele – és fenyegető üzenet minden más önkormányzatnak, polgármesternek.