
Közölte a szombati, Diákvárosért tartott tüntetés felszólalóinak listáját Jámbor András szervező.
A Diákvárosért tartott tüntetésen olyan embereket kértünk fel arra, hogy a Kossuth téren felszólaljanak, akik személyükön vagy hivatalukon keresztül meg tudják jeleníteni azt a küzdelmet, ami már hónapok óta zajlik ebben az ügyben, és akik több oldalról is meg tudják mutatni, hogy miért kell mindent megtennünk azért, hogy ne épüljön fel a Fudan Egyetem – írta közleményében Jámbor András.
A felszólalók:
- Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere
- Bereczki Áron, Hallgatói Szakszervezet
- Gede Márton, hajléktalan aktivitsa, és Őze Sándor a lakhatási szervezetek nevében (A Város Mindenkié, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász)
- Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, országgyűlési képviselőjelölt Budapest 6-os számú választókörzetében Józsefvárosban, Ferencvárosban, a József Attila-lakótelepen, a tüntetés szervezője
- Karácsony Gergely főpolgármester, előválasztási miniszterelnök-jelölt
Mint korábban közölték, a demonstráció a Hősök terén kezdődik, onnan sétálnak át a Kossuth térre. A kiindulási ponton 12, egymás mellől, időben pedig egymás után induló 500 fő alatti tüntetést jelentettek be, amelyekhez bárki csatlakozhat. A Kossuth téren a különálló tüntetések találkoznak, itt el fogják kérni a védettségi igazolványokat a résztvevőktől. Azoknak, akiknek nincs védettségi igazolványuk, a tér mellett külön 500 fő alatti tüntetéseket jelentettek be, hogy ők is hallhassák majd a beszédeket.