
Augusztus közepe óta ismét egyre több a regisztrált koronavírusos megbetegedés, és emelkedik a kórházban ápoltak száma is. – Ebben a helyzetben akár 2-3 ezer egészségügyi dolgozó veszítheti el az állását októberben, amiért nem oltatták be magukat – közölte Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a RTL Híradóval.
A szakszervezet információi szerint a kisebb intézményekben csak néhány főt érinthet a korlátozás, de a nagyobb kórházakban 15-80 ember veszítheti el az állását. Miután kétszáz nagyobb intézményről lehet szó, összesen 2-3 ezer egészségügyi dolgozót bocsáthatnak el.
A kormány szeptember közepétől tette kötelezővé az egészségügyben a koronavírus elleni védőoltást. A rendelet szerint az oltást megtagadókat azonnal, felmondási idő és végkielégítés nélkül kell elbocsátani, kivéve azokat, akik igazolni tudják, hogy egészségügyi okokból nem kaphatták meg a vakcinát.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, Balogh Zoltán szerint néhány százaléknyi oltatlan egészségügyi dolgozó kiesése is gondot okozhat. A legtöbb érintett ugyanis szakdolgozó, így például ápoló, asszisztens, beteghordó, vagy műtős, és ezeken a területeken már most is munkaerőhiány van.