
Október elején (várhatóan október 10-én, hétfőn) Berlinbe utazik Orbán Viktor, hogy kétoldalú megbeszéléseket folytasson Olaf Scholz német kancellárral – tudta meg több forrásból a Szabad Európa.
A megbeszéléseken a lap információi szerint várhatóan a magyar félnek érzékeny témák is szóba kerülnek majd. Így a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésén túl a magyar jogállamiság kérdése, az Ukrajnában zajló háború és a lehetséges további uniós szankciók is terítéken lehetnek.
A meghívás azért is figyelemre méltó, mert tavaly december óta, amikor Olaf Scholz elfoglalta hivatalát, nem került sor kétoldalú eszmecserére a két kormányfő között. Pedig magyar részről többször jelezték már, hogy nyitottak lennének ilyenre.
Ráadásul külügyminiszteri szinten sem volt még ennyire hűvös a viszony, Szijjártó Péter és Annalena Baerbock sem tart rendszeresen kapcsolatot, ez korábban nem volt jellemző a kétoldalú relációban – jegyzi meg a portál.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azt válaszolta kérdéseikre, hogy „a miniszterelnök nemzetközi programjairól a kellő időben tájékoztatjuk a szerkesztőségeket”.