Októbertől még drágább lesz a gáz, mint ahogy eddig a kormány mondta

Októbertől még drágább lesz a gáz, mint ahogy eddig a kormány mondta

Rezsi (Fotó: Kwon Junho / Unsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A korábban közöltekkel ellentétben most új számokat hozott nyilvánosságra a kormány, hogy mennyibe is fog kerülni a gáz az általuk meghatározott, úgynevezett átlagfogyasztás felett. Azt lehetett tudni, hogy évi 1729 köbméteres fogyasztásig – vagyis havi 144 köbméterig – 99 és 105 forint közötti összeget kell fizetni. Afölött azonban már van egy hétszeres szorzó, hiszen 700 forint fölé emelkedik a fizetendő összeg. Korábban Németh Szilárd 747 forintos köbméterenkénti árról beszélt, a Technológiai és Ipari Minisztérium egy friss közleményében ugyanakkor már más számok szerepelnek. Eszerint augusztusban és szeptemberben 732,4, míg október és december között 752,5 forintot kell fizetni az átlagfogyasztás felett köbméterenként.

Azt, hogy valójában két lépcsőben is emelkedik az ár, egy zárójelbe tett félmondatban jelezték csupán az alapvetően a nagycsaládosokról szóló közleményben. A tájékoztatás ugyanis arról szólt, hogy a nagycsaládosoknak a további kedvezményekért külön igénylést kell benyújtaniuk. Náluk ugyanis az átlagfogyasztási határ magasabb: az általános 1729 köbméteres átlagfogyasztás három gyermeknél további 600 köbméterrel és minden további gyermek után még 300 köbméterrel nő.

A minisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy az a nagycsalád, ahol teljes évre érvényesítik a gázkedvezményt, 3 gyermek esetén akár évi 550 ezer forintot takaríthat meg ahhoz képest, mintha nem részesülne a nagycsaládos kedvezményes mennyiségben. Az igénylést azoknak nem kell újból benyújtani, akik már jelenleg is kapják a nagycsaládos kedvezményt, az új igénylőknek ugyanakkor érdemes minél előbb lépni. A kérelem a kormányhivatalok családtámogatási ügyfélszolgálatán, valamint az ország több mint 300 kormányablakában is benyújtható az erre a célra rendszeresített igénylőlapon. A nagycsaládos kedvezményről részletes tájékoztató az MVM és a Magyar Államkincstár oldalán megtalálható.