Olyan történt, ami még soha: Áder János horgászversenyt nyert
Áder János volt köztársasági elnök beszédet mond az Új Köztemető 301-es parcellájánál tartott megemlékezésen 2022. június 16-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A volt köztársasági elnök a Magyar Országos Horgász Szövetség csütörtöki versenyének nagyköveti kategóriájában számos ismert pecást utasított maga mögé, például Csőre Gábor, Straub Dezső és Trokán Péter színművészeket, vagy Erdei Zsolt profi világbajnok korábbi ökölvívót – írja a Blikk.

A napilap online kiadása a szegedi Maty-éri kajak-kenu pálya partján kapta el néhány szó erejéig Ádert, aki elmondta, most sem jut több ideje a horgászatra, mint amikor még hivatalban volt, mert most is sokat dolgozik, viszont boldogan újságolta, ugyan már nagyon sok horgászversenyen vett részt, de egyéniben még soha nem nyert. A sikert annak tudja be, hogy nem a nagy halakra, hanem a kicsikre ment, és szerencséjére a nagy halak csütörtökön éppen nem haraptak.

A korábbi államfő arról is beszélt, hogy a családdal közös programokra hivatali ideje alatt is szakított időt, illetve hogy most állandó készenlétben vannak: azonnal segítenek, amikor unokáiknak szükségük van rájuk.

Kérdésre válaszolva elmondta, nem hiányzik neki az államfői hivatal. – Pontosan lehetett tudni, hogy ebben a történetben egyszer öt év, plusz még egyszer öt év van. Nincs hiányérzetem – mondta. Arról is beszélt, hogy tanácsot ugyan nem adott utódjának, Novák Katalinnak, de többször beszéltek egymással, és inkább saját tapasztalatairól mesélt neki. – Úgy láttam, jó szívvel vette, és hasznosnak tartotta ezeket a beszélgetéseket – tette hozzá.

Mit ért az elnöki vétó? - Áder János búcsúzik
R. Kiss Kornélia

Mit ért az elnöki vétó? - Áder János búcsúzik

Véget ér Áder János tíz éves elnöksége. Az ezalatt elfogadott csaknem 1800 törvényből közel ötven ellen emelt valamilyen kifogást. Milyen eredménnyel? És mi ebben az érdekes?