Orbán az unokáira büszke, de felelősséggel van minden magyarért
Orbán Viktor és unokái (Fotó: Facebook/Orbán Viktor)

Reggel kilencig már két bejegyzést is szentelt szombaton Orbán Viktor a Pride-nak – igaz, egyik esetben sem tette egyértelművé, hogy a rendezvényről beszél.

A reggel nyolcas posztjában az unokáival látjuk a miniszterelnököt, aki azt írta a kép mellé: „én rájuk vagyok büszke”. A kormányfő néhány éve már inkább az unokákkal tesz közé családi tartalmakat, a gyerekeivel ritkábban láthatjuk őt. A közösségi médiában viszont egy ideje aktívabb Orbán Ráhel, aki meg szokott osztani az édesapját támogató posztokat is. Korábban egy időben aktívabb volt a Felházról ismertté vált Orbán Gáspár is, ám ő egy ideje eltűnt, és csak a csádi misszió kapcsán hallunk róla, de azt sem tőle.

A kormányfő a bejegyzésével nyilván a szombati esemény elnevezésére utalt. A Budapest Büszkeséget végül Karácsony Gergely hirdette meg önkormányzati rendezvényként. A főpolgármester azt írta, miután bőven lesznek külföldi vendégek, már indokolt az angol elnevezés is: Budapest Pride.

A miniszterelnök reggel kilenc előtt közzétett egy újabb bejegyzést, abban annyit írva: „Felelősséggel minden magyarért!” Bár nem tette hozzá, ezt mire érti, de vélhetően a szombati eseménnyel kapcsolatos félelmekre reagál vele. Többen tartanak attól, lesz-e erőszak Budapest utcáin azt követően, hogy a Pride-dal egy időben az ellentüntetők is erősen szervezkednek. Utóbbiak élére a Mi Hazánk állt, Novák Előd nem győzi hangoztatni, hogy majd ők érvényt szereznek a rendezvényt elvileg betiltó törvénynek. Karácsony Gergely szerint viszont önkormányzati eseményről lesz szó, tehát fogalmilag kizárt, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá essen.