Orbán Balázs átvette a doktoriját
(Forrás: Orbán Balázs Facebook-oldala)

Szerdán átvette a februárban odaítélt doktoriját Orbán Balázs az ELTE-n. A miniszterelnök politikai igazgatója még december elején védte meg doktori disszertációját, amelyet követően az ELTE Egyetemi Doktori Tanácsa (EDT) január 30-i ülésén oda is ítélte neki a tudományos fokozatot.

Orbán doktorija azután került a figyelem középpontjába, hogy a korábban több doktori iskolában is tanító Rácz András Oroszország-szakértő arról beszélt, hogy „szokatlan mértékű adminisztratív jóindulat” kell ahhoz, hogy valaki 12 évvel az abszolutórium megszerzése után disszertációt védhessen, továbbá azt is kiszúrta, hogy a dolgozat a jelek szerint nem Orbán, hanem beosztottja, Árpási Botond gépén készült, ráadásul többoldalnyi, hivatkozás nélkül átvett szöveget is tartalmaz.

A bírálóbizottság a decemberi védését követően a kritikák ellenére odaítélte Orbán Balázsnak a doktori címet, aki ezt követően a HVG-nek arról nyilatkozott, hogy tiszta a lelkiismerete.