Sokak szerint félreérthetően fogalmaztam, szeretném egyértelművé tenni” – indítja mondandóját Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója legfrissebb Facebook-bejegyzésében, amelyhez egy videót is csatolt.
„A politikában sajnos igen gyakori, hogy megpróbálják az ember szavait kiforgatni. Szeretnénk ezzel kapcsolatban egy-két dolgot tisztába tenni. 1956 hősei nemzeti hősök. Az ő emlékük szent és sérthetetlen. És 1956 hőseinek igazuk volt és helyesen cselekedtek. Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban pedig az a helyzet, hogy sajnos két és fél éve minden nap háború párti propaganda nyomásra alatt állunk” – jelentette ki a videóban Orbán Balázs, majd lényegében megismételte, amit néhány órával korábban megjelent posztjában is leírt. „A háborúpárti propaganda nem riad vissza semmitől. Még attól sem, hogy 1956 hőseinek emlékét megpróbálja összekeverni az orosz–ukrán háborúval és a fronton történtekkel. Ez a háború azonban nem a mi háborúnk. Az orosz–ukrán háború itt van ugyan a szomszédunkban, de mi nem kívánunk részesei lenni ennek a konfliktusnak” – mondta.
A botrány amitt tört ki, mert a miniszterelnök politikai igazgatója gyakorlatilag arról beszélt, hogy Ukrajna helyében Magyarország nem védekezett volna az orosz agresszióval szemben. Ezt Török Gábor politológus az év legnagyobb politikusi hibájának nevezte, és posztja alá kommentelt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is jelezve, egészen felháborítóak Orbán Balázs mondatai. Orbán bejegyzésére Rácz András Oroszország-szakértő is reagált, és egyebek mellett cáfolta a politikus azon szavait, miszerint az ukrán emberek a „semmiért” haltak meg. – Azért haltak meg, amiért meghaltak 1848 és 1956 magyar hősei is, és amiért Orbán Balázs szerint nem érdemes harcolni: a saját hazájuk szabadságáért és függetlenségéért – írta. Az ellenzék egyébként Orbán Balázs lemondását követeli, erről itt írtunk.