
Nem lesz nagy nyilvános Orbán Viktor-beszéd október 23-án, a miniszterelnök inkább szűk körben szólal fel szerdán a Zeneakadémián. Ez a kormánypárti Origo cikkéből derült ki. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy ha a kormányfő Magyarországon van, tart is beszédet a forradalom napján, már nemcsak magyar, de lengyel jobboldaliak előtt is.
A hivatalos programok egyébként október 22-én megkezdődnek, az 1956-os műegyetemi emlékműnél tartanak koszorúzást. Itt beszédet mond majd Boross Péter exminiszterelnök, míg a Műegyetemen Palkovics László lesz hallható. A Bem szobornál pedig Rétvári Bence áll a nyilvánosság elé. Szerdán reggel kilenckor lesz az ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth téren, majd este hétkor Szabadságkoncertet adnak a Millenárison. A Zeneakadémián díszhangversennyel zárják az ünnepi rendezvényeket Kovács Zoltán államtitkár közlése szerint.