Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában arról beszélt, hogy a magyar egészségügy Európában a legjobban teljesítők közé tartozik. Ennek ellentmondani látszik a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, 12 terület 154 mutatóját vizsgáló versenyképességi jelentése.
Eszerint a magyar lakosság általános egészségi állapota elmarad a hasonló fejlettségű régiós országokétól, az egészségben megélt évek száma négy-öt évvel kevesebb az unió átlagánál. Ezen egészségesebb életmóddal, fejlettebb egészségügyi rendszerrel lehetne javítani. Az egészségügyre fordított kiadások ugyan nagyjából megfelelnek a régiós átlagnak, de ezen belül meglehetősen magas a magánkiadások aránya.
Az uniós átlagnál többet költünk magánegészségügyre
Ezt erősíti az Európai Bizottság Magyarországról szóló 2019. évi egészségügyi országprofiljáról készült jelentés is, amelyből kiderül, hogy a 2017-es összes egészségügyi kiadás alig több mint kétharmadát adta az állam. A zsebből fizetett közvetlen lakossági hozzájárulások 27 százalékot tesznek ki, amely jelentősen magasabb a 16 százalékos uniós átlagnál. További gond, hogy a magánegészségügy nem szervezett formában, és nem túl hatékonyan illeszkedik az egészségügyi rendszerbe. Összességében elmondható, hogy a magyar egészségügyi rendszer túlzott mértékben támaszkodik a kórházi ellátásra, az alapellátás felszereltsége pedig elégtelen ahhoz, hogy komolyabb szerepet játsszon.
Hasonló vélemény olvasható a Világgazdasági Fórum (WEF) legfrissebb, 2019 őszén kiadott jelentésében is, ahol a szerzők úgy fogalmaznak, hogy tavaly komoly volt a romlás az egészségügyben.
De nemcsak a polgárok jóléte miatt fontos az egészségügyi ellátás minősége, vagyis hogy a lehető legtovább és a legjobb egészségben éljenek az emberek, hanem azért is, mert a járvány miatt átalakulóban lévő világban egyre nagyobb lesz a gazdasági verseny az országok között. Ebben a küzdelemben pedig az az ország kerül előnybe, ahol versenyképesebb a gazdaság, aminek viszont alapvető fontosságú tényezője a fejlett egészségügy. Ezért kap kiemelt szerepet az összes versenyképességi értékelésben egy-egy ország egészségügyének színvonala.
Elavult oktatási rendszer
Érdemes azonban áttekinteni azt is, milyen tényezők járulnak még hozzá a magasszintű versenyképesség kialakulásához. A már idézett jegybanki jelentés szerint a 27 uniós tagállam között 47,4 ponttal a 19. helyen állunk, valamivel magasabb értéket elérve, mint a másik három visegrádi ország 46,7 pontos átlaga, de jelentősen elmaradva az 51,9 pontos uniós átlagtól. Az elemzés elismeri ugyan, hogy több területen is előrelépett az ország, de az egészségügy mellett a kkv-k termelékenysége és az oktatás területén még bőven van teendő.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni a korszerű oktatás jelentőségét, hiszen csak a képzett emberfő lehet képes innovációra, új dolgok kitalálására, enélkül pedig versenyképesség sincs. Sajnos éppen ezen a területen is komoly lemaradás mutatkozik.
A jegybanki jelentés szerint a magyar oktatási rendszer elavult, a diákok a bemagolt anyagot képesek ugyan visszaadni, annak gyakorlati alkalmazásában azonban igen gyengén teljesítenek, ezért tartozik Magyarország a lemaradók közé a PISA-teszteken. A romlás a 2010-es évek első felében következett be: 2006-ban és 2009-ben még viszonylagosan jól teljesítettek a magyar diákok, azóta viszont fokozatosan szakadtunk le Európától. 2018-ban ugyan valamelyest javult a helyzet, de csak azért, mert kisebb volt az alulteljesítők aránya, akik még így is többen voltak, mint az uniós átlag.
A másik fontos megállapítása a jelentésnek, hogy a családi háttér és a jövedelmi helyzet alapjaiban határozza meg a gyerekek oktatásának színvonalát. Ezt mutatják a számok is, hiszen hazánkban 2016-ban a GDP 4,3 százalékát költöttük oktatásra, de ebből az állam csak 3,8 százalékot állt, ami azt jelenti, hogy a terhek több, mint tizedét a szülők viselik. Ez az arány nagyobb, mint a régió bármely más országában. A diákok gyenge teljesítményéhez az is hozzájárul, hogy a tanári pálya a legkevésbé megbecsültek közé tartozik, a közoktatásban dolgozók átlagos bére a felsőfokú végzettséggel rendelkezők bérének csupán 64-74 százaléka. Ez többek között annak következménye, hogy a versenyszférában dinamikusan növekvő bérek emelkedésétől jelentősen elmaradt a pedagógusbérek gyarapodása. A korai iskolaelhagyás is csaknem tíz százalékponttal emelkedett 2010 óta, és mára elérte a 11,8 százalékot. Ennek csökkentése kiemelten fontos lenne, hiszen képzettség nélkül ma már nagyon nehéz elhelyezkedni.
Kevés a diplomás
A felsőoktatásban sem jobb a helyzet, a 25-34 éves korosztálynak alig 31 százaléka rendelkezett 2018-ban valamiféle diplomával, ami ugyanannyi, mint 2012-ben volt, és a harmadik legalacsonyabb az uniós országok között. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy amennyiben valóban nem akarunk végleg leszakadni a tudásalapú társadalmat építő államoktól, és valóban innovátor országgá akarunk válni, akkor dinamikusan kellene növelni a mester-, és doktori képzésben résztvevők arányát, mert az alapképzés ebben a tekintetben csak az ugródeszka lehet.
Az idei év adatai is lehangolóak, hiszen 20 ezerrel kevesebben, alig 91 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, és 2001 óta nem vettek fel olyan kevés hallgatót, mint az idei 68112 fő, ami több mint tízezerrel alacsonyabb a tavalyi számnál.
Szintén nagy hiányosság, hogy a fiatalok digitális képességei jelentősen elmaradnak a régiós és az uniós országokban mértektől, és az elmúlt néhány évben romlott ez az arány. Amíg 2015-ben még a 16-19 évesek 80 százaléka tudta legalább alapszinten kezelni a számítógépet, addig 2018-ban ez az arány már csak 73 százalék volt. Különösen siralmas ez az arány, ha összehasonlítjuk a szomszédos Horvátországban mért 99 százalékkal.
Az elemzés szerint a magyar kkv-k reál termelékenysége 2010 óta csaknem harmadával nőtt. Ez ugyan kétszer gyorsabb emelkedést jelent, mint amit a visegrádi régióban mért érték, és négyszerese az uniós növekedésnek, azonban a termelékenység és a bérek tekintetében még így is jelentős a lemaradásunk az uniós átlagtól és a nagyvállalatok számaitól is. Különösen szomorú, hogy kitöréshez elengedhetetlenül fontos fejlett technológiákat – a felhőalapú technológiákat, a Big Datát, a 3D nyomtatást, az ipari robotokat, a mesterséges intelligenciát – csak nagyon kevés helyen alkalmazzák, márpedig ez elengedhetetlen a versenyképesség emeléséhez. Mindez arra utal, hogy éppen azon a területen a legnagyobb a lemaradás, ahonnan kinőhetnének olyan innovátor cégek, mint a múltban a Prezi, vagy az NNG.
Nemcsak az MNB szerint teljesítünk gyengén
A Világgazdasági Fórum (WEF) 2019-es jelentése még lehangolóbb képet mutat a magyar versenyképességről. Magyarország javított ugyan az egy évvel korábbi teljesítményén, hiszen 0,8 többletponttal egy helyet lépett előre, és így a világranglistán a 47. helyen áll. Ez azonban sovány vigasz, hiszen a lehetséges százból elért 65 pont a 24. helyet jelenti az uniós országok rangsorában, és nem csak az uniós átlagot múlja alul (72), de a kelet-közép-európaitól is elmarad (67). A WEF értékelése szerint messze lemaradunk a régió éllovasaitól, hiszen Csehország a világranglista 32., Szlovénia a 35., Lengyelország a 37. helyén áll, de még Szlovákia is előttünk áll, a 42. helyen. Hazánknak csak a 49. Bulgáriát, az 51. Romániát, az 59. Görögországot és a 63. Horvátországot sikerült megelőzni.
A jelentés szerint a kommunikációs technológiák terén illetve az infrastruktúra, különösen az úthálózat sűrűsége és a közműellátottság tekintetében sikerült előrelépni. Hasonlóan kedvezők a makroökonómiai mutatóink, elsősorban a viszonylag alacsony inflációnak köszönhetően is.
S bár tavalyi közleménye szerint a Pénzügyminisztérium a 2018 novemberében elfogadott „Program a versenyképesebb Magyarországért” című intézkedéscsomagnak tudja be a javulást, amely az adózás, a foglalkoztatás, a közszféra, az egészségügy, az oktatás és a vállalati környezet működését illetően tesz javaslatot konkrét lépésekre a versenyképesség javítása érdekében, azért nem ennyire egyértelmű a kép.
Hogy lesz ebből élhető ország 2030-ra?
A WEF tavalyi értékelése szerint összességében romlottak az innovációhoz kapcsolódó pontszámok is: több volt ugyan a tudományos publikáció és a szabadalom, de a kutatás-fejlesztési kiadások, valamint a kutatóintézetek teljesítménye terén a szervezet rontott a 2018-as osztályzaton.
Összességében látható tehát, hogy a jegybanki szakértők, az Európai Bizottság és a WEF elemzése is súlyos hiányosságokat látnak a magyar versenyképességben. Éppen azokon a területeken vagyunk komoly lemaradásban – oktatás, egészségügy, innováció, digitalizáció, korszerű kisvállalati szerkezet –, amelyek elengedhetetlenek a versenyképesség emeléséhez. S bár az ismertetett elemzésekben nem esik szó róla, az is öli a versenyt, hogy sokszor erőteljesen lejt a pálya a fideszközeli vállalkozások felé. Így nehéz lesz 2030-ra az unió öt legélhetőbb országa közé beverekedni magunkat.
